Hirdetés
előzmény

Ursula von der Leyen a görög-török határnál tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a huszonhetek meg fogják őrizni az egységüket.

Athén a helyzetre tekintettel akár 700 millió eurónyi támogatásban is részesülhet, az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) pedig hét további hajót, két helikoptert, egy repülőgépet, illetve száz újabb határőrt fog a helyszínre vezényelni – közölte. Úgy fogalmazott:

„Elsődleges prioritásunk a rend fenntartásának biztosítása a görög határon, amely egyben az Európai Unió külső határa is.”

A brüsszeli testület elnöke továbbá rámutatott, hogy Törökország nem ellenség, mindazonáltal a bevándorlókat nem szabadna eszközként felhasználni bizonyos célok elérésére. Hozzátette, rendkívül sajnálja azokat az embereket, akiket hamis ígéretekkel ebbe a kétségbeejtő helyzetbe juttattak.

Fotó: MTI/AP/Dimitrisz Papamicosz
Ursula von der Leyen kitekint egy katonai helikopter ablakán a török határ közelében levő görögországi Evrosz felett

Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő a Törökországgal határos Evrosz megye székhelyén fogadta Ursula von der Leyent, valamint Charles Michelt, az Európai Tanács, illetve David Sassolit, az Európai Parlament elnökét.

Michel az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény tiszteletben tartására szólította fel Ankarát, és egyebek mellett hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja az EU külső határainak védelmét.

Micotákisz kijelentette, hogy Törökország mindenki számára nyilvánvaló módon megsértette a 2016-ban megkötött megállapodást azzal, hogy módszeresen migránsok és menekültek tízezreinek segített eljutni a görög határhoz.

A görög kormányfő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi válság ébresztőként fog szolgálni Európa számára a felelősségvállalás szükségességét illetően.

Ezt megelőzően a miniszterelnök arról számolt be, hogy a görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy 24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, és több tucat embert őrizetbe vettek.

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) az európai szolidaritás szellemében teljes mértékben támogatja Görögországot az Európai Unió külső határának számító, Törökországgal közös határszakaszán jelentkező rendkívüli helyzet kezelésében – közölte az uniós ügynökség igazgatótanácsának rendkívüli ülését követően kedden.

Nyilatkozatában a Frontex bejelentette, hogy válaszul az egyre súlyosbodó migrációs nyomásra Athén kérése alapján gyorsreagálású határmenti beavatkozást végez. Ezzel összefüggésben az uniós tagállamok megerősítették, hogy a kötelező hozzájárulásukat azonnal teljesítik, egyebek mellett technikai felszerelések biztosításával – tájékoztattak.

Von der Leyen és Michel később találkozott Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel is, akivel egy helikopterrel elrepültek a 259 kilométeres és teljes hosszában kerítéssel védett bolgár-török határ egy szakasza felett.

Boriszov közölte: gyors megoldásban reménykedik, hogy meg tudják előzni egy újabb migrációs válság kialakulását. „Abban állapodtunk meg, hogy folytatni fogjuk a munkát a jószomszédi viszony, a kölcsönös megértés, a térségbeli konfliktus rendezése érdekében” – mondta.