Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A strasbourgi szervezet biztosa aggodalmat fejezte ki a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában jelenleg tárgyalt törvénytervezettel kapcsolatban, amely korlátozásokat vezetne be a biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáféréssel kapcsolatban.

Mijatovic szeptember 7-én kelt levelében két aggályosnak ítélt javaslatra hivatkozik. Az első kifogásolt módosítás a várandós nőnek a jelenlegi 48 óra helyett 96 óra gondolkodási időt adna, tehát az abortuszt legkorábban csak a kérvényezés után négy nappal lehet elvégezni. A második indítvány pedig azt célozza, hogy az eddigi egy orvosi diagnózis helyett két vizsgálatra lenne szükség ahhoz, hogy a 12. hét után is el lehessen végezni a terhességmegszakítást. Erre csak akkor van lehetőség, ha a terhesség veszélyezteti az anya egészségét, vagy a gyermek súlyos egészségkárosodással jönne a világra.

A biztos felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy a törvénytervezet más javaslatai, például a terhességmegszakítással kapcsolatos információk nyújtására, a személyes információk gyűjtésére és megosztására vonatkozók, akadályokat gördítenek a biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáférés elé, és megbélyegzik a terhességmegszakításhoz folyamodó nőket.

Hangsúlyozta: a javasolt intézkedések ellentétesek az Egészségügyi Világszervezet irányelveivel, valamint a nemzetközi emberi jogi szervek ajánlásaival.

Korábban írtuk

„Arra kérem a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagjait, hogy utasítsanak el minden olyan javasolt intézkedést, amely visszalépéshez vezetne a nők szexuális és reproduktív jogai tekintetében” – nyomatékosította Mijatovic.