Az élet több területén továbbra is súlyos rasszizmussal szembesülnek a feketék az Európai Unióban – áll egy szerdán közzétett jelentésben, amit az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) tett közzé Feketének lenni az EU-ban címmel.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

„A bőrszín szerinti megkülönböztetés továbbra is súlyos probléma szerte az unióban” – idézi a dokumentum előszava Michael O’Flahertyt, az FRA igazgatóját.

A jelentés 2015-ben és 2016-ban készített interjúkat tartalmaz, amelyeket 12 európai uniós országban, több mint 5800 ember közreműködésével végeztek, egyebek mellett Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban.

A válaszadók mintegy 30 százaléka azt mondta, már találkozott a rasszizmus valamilyen formájával a felmérést megelőző öt évben. Öt százalékuk erőszakos támadásról is beszámolt, közülük pedig 10 százalék hozzátette azt is, hogy a támadó hivatalos személy volt.

Az erőszakos támadásoknál a válaszadók több mint 60 százaléka nem jelentette az esetet, közülük ugyanis sokan úgy vélték, a bejelentéssel nem értek volna el semmit vagy pedig nem bíztak a rendőrségben.

A dokumentum foglalkozik az igazoltatás eseteivel is, amellyel kapcsolatban a válaszadók mintegy negyede találkozott már, 41 százalék közülük pedig úgy vélte, a bőrszínük miatt állították meg őket.

A jelentés törvénytelen gyakorlatnak nevezi a bőrszín alapján való profilalkotást, amely aláássa a bizalmat a rendvédelmi szervekben.

A dokumentum következő része a válaszadóknak az oktatással, munkavállalással és lakhatással kapcsolatos tapasztalataival foglalkozik, és a megkérdezettek csaknem egynegyede azt mondta, hogy legalább egy esetben szenvedett már valamelyik kategóriában hátrányt az elmúlt öt évben. Tizennégy százalékuk például úgy gondolta, a bőrszínük miatt nem adtak ki nekik lakást.

Az FRA felszólította a tagállami kormányokat, vegyék fel a harcot a rasszizmussal és a rendőrség általi bőrszín alapján való profilalkotással és biztosítsák az ilyen jellegű esetek kárvallottjainak a jogorvoslatot.

A dokumentum kapcsán O’Flaherty úgy vélekedett, különösen aggasztó, hogy a fiatalok körében többször számoltak be diszkriminációról, mint az idősebb korcsoportokban.