Fotó: shutterstock.com/Michel Passet
Hirdetés

Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a kilépő országnak egy évvel a hivatalos kilépés előtt kell értesítenie erről az ENSZ szakosított szervezetét, és a döntés hatályba lépéséig eleget kell tennie pénzügyi kötelezettségeinek.

A WHO időközben közölte, hogy értesült a történtekről. „Jelentést kaptunk arról, hogy az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt kilépési szándékáról a WHO-ból 2021. július 6-i hatállyal” – írta az Egészségügyi Világszervezet szóvivője e-mailen továbbított állásfoglalásában. „Ezen a ponton nem rendelkezünk további információkkal” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök áprilisban jelezte először a kilépési szándékot. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy az amerikai kormányzat megítélése szerint a WHO rosszul kezelte az új típusú koronavírus világjárványát, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, és részrehajló magatartást tanúsított Kína iránt, ahonnan a járvány kiindult.

A lépés még az előtt bírálatot váltott ki az Egyesült Államokban, hogy a Fehér Ház is hivatalosan nyilvánosságra hozta volna. Bob Menendez demokrata párti szenátor ugyanis a Twitteren közzétette, hogy a kilépési értesítésről tájékoztatták a kongresszust. Menendez szerint a döntés helytelen volt. Mint írta: „ez nem fogja megvédeni sem az amerikai életeket, sem az amerikai érdekeket”.

Korábban írtuk

A világszervezet munkáját támogató ENSZ Alapítvány elnöke, Elizabeth Cousens kedden délután közleményt adott ki, amelyben úgy vélekedett: az amerikai kormányzat lépése „az évszázad legnagyobb közegészségügyi válsága közepette rövidlátó, szükségtelen és vitathatatlanul veszélyes”.

Kedden este Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: választási győzelme esetén, elnöksége „első napján” semmisnek nyilvánítja Trump kilépésről szóló döntését.

„Az amerikaiak nagyobb biztonságban vannak, ha Amerika kötelezettséget vállal a világ egészségének erősítésében. Elnökségem első napján ismét csatlakozni fogok a WHO-hoz, és megerősítem a világban betöltött vezető szerepünket” – fogalmazott Biden.

Az 1948-ban létrehozott WHO – amely a világ elő globális egészségügyi szervezete – 2020. január 4-én figyelmeztetett először a kínai Vuhanban felbukkant koronavírus-járványra.