Mitch McConnell, a Republikánus Párt szenátusi frakcióvezetője több támogatást sürgetett Ukrajna számára, és azt mondta, hogy a republikánusok „keményen odatették magukat”, hogy több katonai támogatást kapjon a háború sújtotta ország.

Hirdetés

Szerinte az Ukrajnának nyújtandó segítséggel az USA tanúságát adja elkötelezettségének „a területi integritás és a nemzeti szuverenitás alapelvei mellett”, s keresztülhúzhatja azok elképzeléseit, akik netán katonai agressziót tartják megoldásnak. Mitch McConnell amondó: Ukrajna támogatásának következtében kisebb eséllyel robbannak ki még véresebb és költségesebb háborús konfliktusok.

„Tehát még egyszer elmondom: az Ukrajnának nyújtott támogatásunk folytatása erkölcsileg helyes, de nemcsak az, hanem közvetlen befektetés a kőkemény, hideg, amerikai érdekek mentén” – idézte az NBC News a politikust.

Az USA nagy hatótávolságú Patriot légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának

Volodimir Zelenszkij helyi idő szerint a déli órákban érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy tárgyalás során egyeztessen amerikai vezetőkkel országa védelméről. Az Egyesült Államok nagy hatótávolságú Patriot légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának – jelentette be Joe Biden amerikai elnök szerdán a washingtoni Fehér Házban, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadva.

Korábban írtuk

Négyszemközti megbeszélésük előtt újságíróknak nyilatkozva Joe Biden emlékeztetett arra, hogy háromszáz napja tart a háború, amelyben „az ukrán emberek bátorságból példát mutatnak a világnak” azzal, hogy az ellenállást választották. Megerősítette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei Európában és másutt továbbra is gondoskodni fognak arról, hogy Ukrajna rendelkezzen a szükséges pénzügyi, humanitárius és biztonsági segítséggel. Az ukrán elnök népe nevében köszönetet mondott az amerikai elnöknek és az Egyesült Államok polgárainak az elmúlt hónapokban nyújtott támogatásért.

A teljes cikk a Nem kertelt a szenátor: amerikai befektetésnek nevezte Ukrajna támogatását címen érhető el az Index.hu oldalon.