A 42 éves bevándorló férfi személyét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de 17 szexuális bűntett elkövetésében találta bűnösnek az ír bíróság. A férfi a nevelt lányát erőszakolta meg, írja a Breitbart.

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com

A szexuális erőszakok a lány 11 éves korában kezdődtek, de a férfi egészen 15 éves koráig rendszeresen megerőszakolta, amíg a lány anyja munkában volt.

Az ír Independent híroldal szerint a pedofil 2011-ben először csak orálisan erőszakoskodott a lánnyal, majd fokozatosan egyre durvább erőszakhoz folyamodott. A bántalmazások 2017-ben értek véget, amikor a lány elmondta a családjának, hogy mi történt vele, majd a helyi rendőrségen is bejelentették a bűncselekményeket.

A bántalmazó férfi először azt állította, hogy azt hitte, legális az ír törvények szerint megerőszakolni egy gyereket.

2018 januárjában a férfi három esetben bűnösnek vallotta magát 17 év alatti gyerek megerőszakolásában, azonban az azt követő tárgyaláson tagadott egy orális és három további erőszakot.

A bíróság végül mindenben bűnösnek találta a férfit. Az Irish Times szerint a bíró figyelembe vette az eset súlyosságát a büntetés kiszabásánál, de azt is, hogy a férfi bevándorló hátterű és nem beszél jól angolul, ami „megnehezíti a börtönben töltött éveket.” Tizenkét év börtönre ítélték a férfit.

Az áldozat az ítélethozatal után elmondta: stresszproblémáktól szenved, kevés az önbizalma és nem tud aludni a nemi erőszakok óta, mindezt a tanulmányi eredményei is megsínylették.