Fotó: ShutterStock.com/Nicolas Economou (archív)
Hirdetés

„Megállapodtunk, hogy amennyiben az osztrák-német határ megnyitása június 15-én biztosnak tekinthető, nagyon jó lenne, ha szintén június 15-én egyszerre megnyithatnák határaikat a szomszédok is, tehát Ausztria, Magyarország, Németország, és reméljük, hogy Szlovákia is csatlakozik hozzánk” – mondta Babis újságíróknak sajtóértekezleten.

A Babis-Merkel megbeszélésre a négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) miniszterelnöke és a német kancellár tárgyalásai után került sor.

Andrej Babis szerint a visegrádi négyek közül egyelőre Lengyelország az, amely még nem mérlegeli határainak megnyitását. A határokat az európai országok az új koronavírus-járvány elleni védekezésként zárták le többnyire március közepén.

Korábban írtuk

Babis a sajtóértekezleten bejelentette, hogy a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfő júniusban a dél-morvaországi Brünnben találkozik, hogy egyeztessék álláspontjaikat az Európai Tanács ülése előtt.

„A koronavírus-pandémia kirobbanása óta ez lesz a visegrádi négyek vezetőinek első személyes találkozása” – szögezte le Babis. Az Európai Tanács ülésére a tervek szerint június 18. és 20. között kerül sor Brüsszelben.

A négy visegrádi kormányfő Angela Merkellel tartott tárgyalása előtt külön megbeszélést folytatott az Európai Unió következő, a 2021-2027-es időszakra szóló költségvetési tervezetéről. Mind a négy ország azt szeretné, ha a kohéziós alapokból a jövőben több pénzt kapnának, mint amennyit az Európai Bizottság eredetileg javasolt.

A cseh kormányfőnek nem tetszik az Európai Bizottság azon elképzelése, hogy az Európai Uniónak elsősorban a járvány által leginkább sújtott országokat kellene támogatnia.

„Nem értem, miért kellene Csehországnak azért bűnhődnie, hogy megbirkózott a helyzettel” – jegyezte meg.

Babis úgy vélte, hogy a járvány esetleges második hullámára Európának sokkal jobban fel kell készülnie, nehogy ismét az a helyzet álljon elő, hogy Európán kívül kell beszereznie a védőeszközöket. „Európának a járvány elleni gyógyszer keresésére kellene összpontosítania” – hangsúlyozta a cseh kormányfő.