Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: ShutterStock.com (archív)

A cseh kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kvótapernek ne legyen semmilyen hatása Csehországra – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány csütörtöki ülése utáni sajtóértekezleten Prágában. 

„Meg akarom vitatni a kérdést az Európai Bizottság elnökével. Nem tartom ugyanis normálisnak, hogy az Európai Bizottság ellenünk eljárást indított, de ez nem érinti azokat az országokat, amelyek befogadtak 12 úgynevezett migránst” – mondta Babis újságíróknak.

A cseh miniszterelnök közölte: január 29-én Brüsszelben találkozik Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, hogy megvitassa vele a problémát. 

Csütörtöki luxemburgi bejelentés szerint az Európai Bíróság már megkapta az Európai Bizottság keresetét, amelynek révén a harmadik szakaszába lépett az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.

Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság szóvivője a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az érintett országoknak most joguk van az Európai Bizottság lépésére reagálni. Szerinte a bíróság első ülésére a témában „novemberben vagy decemberben, de nem előbb” kerülhet sor. A kereset megvitatásába a szabályok szerint mindazok az uniós országok is bekapcsolódhatnak, amelyek ezt kérni fogják. A szóvivő szerint a bírósági eljárás akár 18 hónapig is eltarthat, és csak a bírókon múlik, lerövidítik-e. „Ez azonban nem automatikus” – tette hozzá Lehóczki.     Andrej Babis leszögezte: Csehország elutasítja a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztását. Rámutatott, hogy hasonló álláspontot fogalmazott meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is. „Szintén az a véleménye, hogy a kvóták nem hatékonyak” – jelentette ki Babis. Hozzátette: tárgyalásokat folytat majd annak érdekében, hogy a V4-ek kvótákat elutasító álláspontjához más országok is csatlakozzanak.

A cseh parlamenti pártok a menekültkvóták elutasításában egységesek, és támogatják a kormány álláspontját. 

„Az Európai Bizottság keresete Csehország és további államok ellen a migránsok újraelosztásának elutasítása miatt csak feleslegesen elmélyíti az Európa-ellenes hangulatot, és semmilyen módon nem oldja meg a problémát. A nemzetállamoknak joguk van arra, hogy önállóan döntsenek, kiket fogadnak be területükre” – jegyezte meg a Twitteren Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnöke, a képviselőház alelnöke.

(MTI)