Fotó: MTI/AP/Hadi Mizban
Hirdetés

Felhívta a figyelmet arra, hogy a támadások súlyosan veszélyeztetik a régió stabilitását, egyúttal „a teheráni rezsim arcátlanságát mutatják, amely nem kímél emberéleteket, és nem törődik a térség biztonságával”.

Az iráni Forradalmi Gárda nevű elithadsereg többször támadta rakétával és drónnal Irak kurd régiójában a „terrorista csoportokat”, és közölte, hogy mindaddig támadja őket, amíg a helyi hatóságok fel nem lépnek ellenük.

Baerbock aláhúzta: Irak akár modellként is szolgálhat a régió számára, amennyiben sikerül biztosítani az ország stabilitását. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Berlin 2014 óta több mint 3,4 milliárd euróval támogatta az arab ország polgári jellegű fejlesztéseit.

Fuád Husszein megköszönte Németország támogatását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban, valamint méltatta a berlini kormányt, amiért népirtásnak minősítette a dzsihadisták által a jazídi kisebbséggel szemben elkövetett tömeggyilkosságokat.

Korábban írtuk

A klímaváltozással kapcsolatban megjegyezte: Németország e téren is fontos segítséget tud nyújtani Iraknak.

Baerbock kedden, két héttel az Irak ellen indított amerikai hadművelet huszadik évfordulója előtt érkezett az iraki fővárosba, ahol a német külügyi tárca közleménye szerint a többi között meglátogatja az Irakban állomásozó német katonai kontingenst, valamint egyeztet az ENSZ iraki tényfeltáró bizottságával.

A tervek szerint Bagdad mellett ellátogat iraki Kurdisztán székhelyére, Erbílbe is.

Hétfőn Ahmed asz-Szahaf iraki külügyi szóvivő azt mondta: bagdadi látogatása során Baerbock találkozik Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnökkel is. A megbeszéléseken a többi között energetikai kérdésekről egyeztetnek.

Ugyancsak kedden Bagdadba érkezett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter is.