Fotó: ShutterStock.com/Nayem Uddin
Hirdetés

„Idén nagyobb felelősség nyomja a vállunkat a diákokkal szemben” – hangoztatta Haszan Róháni iráni elnök tanévnyitó beszédében, amelyet az állami televízió is közvetített. Róháni kiemelte, hogy a társadalom számára az oktatás és az egészség egyaránt fontos, és a szülőket senki nem fogja arra kényszeríteni, hogy visszaküldjék gyermekeiket az iskolába.

Tizenötmillió gyerek indulhat újra iskolába az új tanév elején. Az iráni média tudósítása szerint a vallási iskolák is megnyitottak, ahova 50 ezer diák térhet vissza.

Orvosszakértők azonban aggodalmuknak adtak hangot az iskolák újranyitásával kapcsolatban, miközben az új típusú koronavírus továbbra is szedi áldozatait az országban, amely az egyik legsúlyosabban érintett a járványban a Közel-Keleten. Mohammed Reza Zafargandi, a kormány által kinevezett orvosi tanács vezetője az oktatási miniszternek írott levelében meglepőnek nevezte a döntést, hogy újra kinyitnak az iskolák, ami szerinte kétségkívül nagyobb terhet fog róni az ország egészségügyi dolgozóira.

„Amikor járvány van, az iskolákat kell elsőként bezárni és utoljára megnyitni” – idézte Zafargandi levelét az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség.

Korábban írtuk

Az egészségügyi minisztérium szombati tájékoztatása szerint Iránban eddig 384 666 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2-vírus, és az elmúlt 24 órában 110 ember veszítette életét a kórokozó által kiváltott Covid-19-ben. A halálos áldozatok száma így 22 154-re emelkedett.