Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A hatóság tájékoztatása szerint lakhelyén ütöttek rajta a marokkói állampolgárságú férfin, akit már jó ideje figyeltek a nyomozók, miután internetes tevékenysége szembetűnő radikalizálódást mutatott.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet nyíltan támogató férfi célpontokat keresett a katalán fővárosban, hogy merényletet hajtson végre – közölték a csendőrök.

Az őrizetbe vett dzsihadistáról legkevesebb négy éve rendelkeznek információkkal, ám eddig nem tartották veszélyesnek.

A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások bevezetését követően figyeltek fel viselkedésének „szembetűnő és aggasztó” változására, ezért döntöttek elfogása mellett.

Korábban írtuk

Az akciót nemzetközi támogatással, a marokkói hatóságok és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közreműködésével hajtották végre.

A dél-európai országban több mint két hete vették őrizetbe az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában. Sajtóértesülések szerint egy brit rapperről van szó, aki Irakban és Szíriában is harcolt.

Spanyolországban 2017. augusztus 17-én és 18-án hajtottak végre dzsihadista támadást. A barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletekben tizenhatan meghaltak, és több mint 150-en megsérültek, köztük egy magyar állampolgár is.