Az Oroszországból érkezett „piszkos pénzekről” elkészített brit parlamenti jelentés azt eredményezi, hogy mostantól más külföldi befektetőknek is hasonló fenyegetéssel kell majd szembenézniük Nagy-Britanniában – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

„Nagy-Britannia ilyen lépései után bármely ország befektetői olyan helyzetben találhatják magukat, amelyben beruházásaikat »piszkos pénznek« minősítik” – nyilatkozott Peszkov a Moszkvai arany: orosz korrupció Nagy-Britanniában című jelentésről.

A szóvivő szerint a jelentésben is megtestesülő „ruszofóbia-mániát” „a brit fél által megrendezett provokáció”, a Szkripal-ügy váltotta ki.

Peszkov arra reagált, hogy a brit parlament alsóházának külügyi bizottsága a nap folyamán korábban elemzést tett közzé, amely szerint Nagy-Britannia nemzetbiztonsági érdekeit sérti és nemzetközi befolyását gyengíti, hogy a brit kormány eltűri hatalmas értékű, korrupciós ügyletekből eredő orosz tőke folyamatos „átmosását” a londoni pénzügyi szektoron és az ingatlanpiacon keresztül.

Az alsóházi testület felszólította a brit kormányt, hogy foganatosítson büntetőintézkedéseket még több olyan egyén ellen, akiknek tevékenysége „a Kremlhez köthető”, és akik felelősek az emberi jogok súlyos megsértéséért, és más nyugati hatalmakkal együtt szigorítsa meg a szankciórendszer azon elemeit is, amelyek jelenleg lehetővé teszik, hogy Oroszország szankcionált bankok segítségével jelenjen meg új szuverén kötvényekkel a nemzetközi tőkepiacon.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt idén március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel szállították be az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként az MI6 brit külső hírszerzés ügynöke volt, ami miatt hazájában börtönbüntetésre ítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. London a mérgezéses merénylettel Oroszországot gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. Az ügy miatt 29 ország utasított ki orosz diplomatákat, amire Moszkva azonos módon válaszolt.

Szkripalt és lányát időközben kiengedték a kórházból.