Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo, archív, illusztráció
Hirdetés

Döntése bejelentésekor Nancy Pelosi úgy fogalmazott: az elnök személyes politikai céljai érdekében, a nemzetbiztonság rovására visszaélt hatalmával, tetteivel súlyosan megsértette az alkotmányt. A törvényhozóknak nincs más lehetőségük, mint a cselekvés, a „demokráciánk a tét” – tette hozzá.

Mint fogalmazott: „szomorúan, de bizalommal és alázattal, az alapító atyák iránti tisztelettel és Amerika iránti mély szeretettel telve ma arra kérem a bizottsági elnökünket, hogy indítsa meg az impeachment-eljárást”.

A kongresszusban tartott sajtókonferencián a demokrata párti politikus leszögezte: szerinte a tények vitathatatlanok, Donald Trump a saját politikai céljai érdekében és a nemzet biztonságát, valamint a 2020-as választások tisztaságát kockáztatva visszaélt a hatalmával, amikor visszatartotta az Ukrajnának ígért amerikai katonai segélyt „ cserébe azért, hogy politikai vetélytársa ellen (Ukrajnában) vizsgálatot indítsanak”.

A demokraták vizsgálatainak középpontjában az a feltételezés, majd a képviselőházi meghallgatások nyomán megfogalmazott vád áll, hogy Donald Trump egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel júliusban folytatott telefonbeszélgetésekor arra kérte ukrán partnerét: indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns és volt alelnök, valamint a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

Sajtótájékoztatóján Nancy Pelosi arra nem tért ki, hogy mikor kezdődhet meg az impeachment-eljárás.

A házelnök bejelentése után a Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham kijelentette: a demokraták „szégyellhetik magukat”. Hozzáfűzte: „várjuk a tisztességes eljárást a szenátusban”.

Nem sokkal Pelosi bejelentése előtt Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: „ha meg akarják indítani az impeachment-eljárást ellenem, akkor tegyék meg gyorsan, így tisztességes perünk lehet a szenátusban, és az ország minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba”. Az elnök hozzáfűzte: a demokratáknak nem számít semmi, „megbolondultak”.

Az Ukrajnával kapcsolatos hírek sorában a The Washington Post című amerikai lap Kijevből keltezett tudósításában azt jelentette: Rudy Giuliani, Donald Trump személyes ügyvédje Ukrajnában a Hunter Biden elleni korrupciós vizsgálat egyik kulcsszereplőjével, Andrij Derkah ukrán képviselővel találkozott Kijevben. Az ukrán politikus azt ígérte: korrupcióellenes bizottság felállítását kezdeményezi az ukrán parlamentben.