Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Brüsszel fő bevásárlóutcája, a Nieuwstraat/Rue Neuve a koronavírus-járvány idején, 2020. április 27-én
Hirdetés

A helyi sajtó arról számol be, hogy az újabb esetek száma jelentősen kevesebb, mint az előző hetekben volt. Ugyancsak csökkent az elhalálozási arány, 24 óra leforgása alatt 113-an hunytak el a vírus okozta betegségben, amely, több mint 60-nal kevesebb az előző napokhoz lépest. A halálos áldozatok száma 7207 az országban. 

Az országban az egészségügyi intézményekbe történő felvételek száma egy hete változatlan: a helyi sajtó szerint minden nap, átlagban körülbelül kétszáz embert utalnak kórházi ápolásra a fertőzés miatt.  A közegészségügyi szolgálat szóvivője szerint az intenzív osztályi férőhelyek telítődésnek nyomon követése a legfontosabb, mivel az hatással lehet a korlátozások bejelentett enyhítésére is.

„Nagyon fontos, hogy az intenzív betegellátók ne legyenek túlterhelve. Ettől függ az is, mikor tér vissza a járóbeteg ellátás és normális kórházi kezelés a régi kerékvágásba” – fogalmazott a szóvivő. 

Hangsúlyozta, hogy a vírust nem sikerült megfékezni, ezért szigorúan alkalmazkodni kell az elrendelt korlátozásokhoz. 

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet a járvány terjedésének további lassulásáról adott hírt. Az országban a fertőzések száma 400 esettel 38 425-re emelkedett, az elhunytaké hétfőre virradóra átlépte a 4500-at.

Az országban több, mint 10 ezer embert kezelnek kórházban a járvánnyal összefüggésben.

A holland polgármesterek szövetségének tanácsa hétfőn felhívta a lakosság figyelmét, hogy nemzeti ünnepüket, Vilmos Sándor király hétfői születésnapját otthonaikban ünnepeljék.

A király rövid ünnepi videobeszédében dicsérte a holland nép egységét a válság idején, azonban hangsúlyozta a korlátozó intézkedések betartásának fontosságát, annak ellenére, hogy elismerte, a „mozgáskorlátozások frusztrálóan hatnak az állampolgárokra”.

A holland sajtó arról számol be, hogy a hét végén, az ország közterein többen tartózkodtak, mint az előző hetekben, így az önkormányzati hatóságoknak távozásra kellett felszólítania az embereket. Egy rotterdami kollégiumban 14 diák úgynevezett „koronapartit” tartott, őket fejeként 390 euró bírság kifizetésére kötelezték.

Luxemburgban, kis mértékű lassulás állt be a járvány terjedésében. Az újabb regisztrált esetek száma, 11-gyel több mint vasárnap volt, így összesen 3723 fertőzött van az országban. A helyi sajtó hétfői tájékoztatása szerint, az áldozatok több mint fele nő, átlagéletkoruk 80 év. A járvánnyal összefüggésben kórházi ápolásra utaltak száma folyamatosan csökken. A járványnak eddig 88-an estek áldozatul a félmilliós lélekszámú nagyhercegségben.