A Le Soir című, francia nyelvű belga napilap tudósítása szerint a sztrájkot a szakszervezetek együttesen és az egész országra kiterjedően hirdették meg, a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeni nyugdíjakat követelnek a közszférában. A szakszervezetek bírálják, hogy a hatóságok nem ruháznak be elég forrást a közszférába és nem folytatnak ágazati szociális párbeszédet annak képviselőivel.

Hirdetés

Az általános munkabeszüntetés kiterjed valamennyi közszolgáltatásra, szövetségi és regionális szinten egyaránt. Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint hétfő este 10 órától kedd estig fennakadások lesznek a vonatközlekedésben. A vasúti hálózatot lezárják Liege, Luxembourg és Namur tartományokban, az ország többi részén csak a vonatok egynegyede fog közlekedni.

Zárva lesznek a regionális és az önkormányzati hivatalok, szünetel a szemétszállítás, és zavarok várhatók az állami iskolák oktatási rendjében is. Részt vesznek a munkabeszüntetésben a tűzoltók is, hogy tiltakozzanak a veszélyeztetett területeken dolgozók iránti kormányzati „közömbösség” ellen.

Korábban írtuk