Fotó: shutterstock, illusztráció. Készítette: Horst-Koenemund
Hirdetés

A The Brussels Times című, angol nyelvű belga napilap beszámolója szerint az ország jelenleg 11,5 millió lakójából 7,8 millió az, aki Belgiumban született, és akinek mindkét szülője belga származású.

Mintegy 1,43 millióan vannak azok, akik egy másik országban születtek külföldi szülőktől, illetve 2,25 millió olyan ember él az országban, aki valamely másik országból származó szülők utódjaként született Belgiumban.

A jelentés szerint a teljesen belga hátterű lakosság száma 2010 óta 75 százalékról 68 százalékra csökkent, miközben a külföldi származású, de Belgiumban született lakosok aránya 10 százalékról 12 százalékra, a külföldön és külföldi szülőktől születettek aránya pedig 16 százalékról 20 százalékra növekedett az országban.

Az elmúlt tíz év során mintegy 633 ezer olyan ember került a népességnyilvántartásba, akik eredetileg egy másik országból származnak – közölték.

Korábban írtuk

A beszámoló szerint a belga és a külföldi hátterű lakosság aránya az országon belül eltéréseket mutat. A fővárosban, Brüsszelben mindössze minden negyedik lakos olyan, akinek mindkét szülőjét belgaként regisztrálták. A többi lakos külföldi vagy olyan külföldi származású, akinek legalább egyik szülője eredetileg nem belga állampolgár volt. Vallóniában, az ország déli, francia nyelvű tartományában minden harmadik, illetve Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű területén minden negyedik lakos külföldi vagy külföldi származású. A Vallóniában letelepedett külföldiek legnagyobb része az Európai Unió valamely tagországából származik, míg Flandriába a legtöbben az unión kívülről költöztek.

A nem belga származású, de az elmúlt tíz évben a belga állampolgárságot megszerzők között minden ötödik egy szomszédos országból, Németországból, Franciaországból, Hollandiából vagy Luxemburgból származik, illetve 28 százalékuk az Egyesült Királyságból érkezett – derült ki a belga statisztikai hivatal jelentéséből.