A belga rendőrség azt közölte, hogy a bírságok legtöbbjét az arcmaszk viselésének elmaradása miatt szabták ki. Maszk ugyanis a közlekedési eszközökön, üzletekben, valamint a belga főváros sétáló- és bevásárlóutcáin, és olyan járdáin is kötelező, amelyeken nem tartható meg az előírt, legalább másfél méteres biztonságos távolság.

Hirdetés

Jelentős számú bírságot szabtak ki a szabad téren padokon vagy fűben leülve megpihenőkre is, ugyanis a lakást elhagyni hosszú ideig csak séta vagy sportolás céljából szabadott, minden egyéb szabadidős tevékenység tilos volt. Sokakat bírságoltak meg az éjszakai szórakozóhelyek környékén a távolságtartás szabályának megszegése, valamint éttermeket és bárokat a kötelező, jelenleg 22 órai bezárás megszegése miatt is.

A szabályszegések és az emiatt kiszabott bírságok száma töretlenül növekszik. Az elmúlt egy hétben kétezerrel emelkedett, ugyanis a rendőrség fokozott ellenőrzéssel kívánja elejét venni a járvány esetleges második hulláma ellenőrizhetetlen kitörésének – tették hozzá.

Belgiumban több mint egy hete újra egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány. A fertőzöttek átlagos száma napi 330 fölé emelkedett.

Korábban írtuk

Sophie Wilmés belga kormányfő hétfőn jelentett be újabb országos szigorításokat a koronavírus belgiumi terjedésének gyorsulása miatt. Az új szabályok értelmében a társas összejöveteleken háztartásonként a korábbi tizenöt helyet öt fő vehet részt a higiéniai előírások betartása mellett. Ez alól egyebek mellett az esküvők képeznek kivételt, ahol a résztvevők létszámát tíz főben határozták meg. Kültéri rendezvényeken 200, a beltérieken 100 ember vehet részt, a védőmaszk viselése minden zárt térben kötelező. A rendelkezések szerint a bevásárlást, amely 30 percnél nem tarthat tovább, egyedül kell végezni.

Az egyre súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva kedden az észak-belgiumi Antwerpen tartomány számos korlátozás mellett éjszakai, 23 órától reggel hat óráig tartó kijárási tilalmat rendelt el, ugyanis a belgiumi új esetek csaknem felét erről a területről jelentik.