Eltűnteket keres a romok között egy izraeli mentő a közép-izraeli Bat-Jamban egy iráni rakétatámadás után, 2025. június 15-én
Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
Hirdetés

„El fogjuk érni a célunkat, és súlyos csapást mérünk rájuk. Érzik majd, hogy milyen erősek vagyunk”

– mondta Netanjahu a becsapódás Tel-Avivtól délre fekvő helyszínén. A kormányfő szerint Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll, amelynek súlyát minden izraeli állampolgár érzi.

„Gondoljunk csak bele, mi történne, ha Iránnak nukleáris fegyverei lennének, amelyeket izraeli civilekre irányíthatna”

– figyelmeztetett. „Csak képzeljük el, mi lenne, ha Iránnak húszezer ilyen rakétája lenne!” – utalt a becsapódott ballisztikus rakétára, amelyből becslések szerint Irán mintegy kétezerötszázzal rendelkezik.

Az éjszaka folyamán az izraeli légierő gépei támadást hajtottak végre az iráni nukleáris ipar infrastruktúrája ellen – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap. A hadsereg közleménye szerint kevesebb mint három nap alatt több mint százhetven célpontot és több mint hétszázhúsz katonai infrastruktúrát semmisítettek meg Iránban.

Korábban írtuk