Fotó: ShutterStock.com/Zerbor
Hirdetés

A német vezetés az összegből hozzávetőleg 70 millió dollárt fektet be bilaterális energetikai projektekbe. Az egyezség szerint különös figyelmet fordítanak a megújuló energiaforrásokra és az energiahatékonyság fokozását szolgáló projektekre.

A megállapodás rendelkezéseket tartalmaz egy új, egymilliárd dolláros alap létrehozásához is, amely Ukrajna energiafüggetlenségét hivatott javítani. Németország kezdetben mintegy 175 millió dollárral járul hozzá az alap létrehozásához.

Egyelőre azonban nem világos a támogatások kifizetésének ütemezése. A dokumentum szerint a német kormány „az elkövetkező költségvetési években erőfeszítéseket fog tenni az alappal kapcsolatos kötelezettségvállalásai növelésére”.

Németország elkötelezte magát amellett is, hogy szorgalmazni fogja az ukrajnai energetikai projektek 1,77 milliárd dollárig terjedő támogatását az uniós költségvetésből 2021 és 2027 között.

Korábban írtuk

Varsó és Kijev elutasítással reagált az amerikai-német egyezségre, amely értelmében Washington letesz a Balti-tenger alatt húzódó, a 98 százalékban már befejezett gázvezeték miatt kivetett, illetve kivetendő szankciókról, Berlin pedig ukrajnai beruházásokba fog befektetni, és az Ukrajna ellen esetleg irányuló orosz lépésekre büntetőintézkedésekkel reagál a maga részéről.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter időközben bejelentette, hogy Kijev hivatalos egyeztetéseket kezd az Európai Unióval és Németországgal a biztonsági fenyegetésként értékelt Északi Áramlat 2 miatt. A Twitteren közzétett üzenetében azt írta, hogy már megküldték az erre vonatkozó jegyzéket Brüsszelnek és Berlinnek.

Moszkva ugyanakkor üdvözölte az egyezséget. Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának alelnöke szerint a megállapodás lehetőséget nyújt majd az Északi Áramlat 2 befejezéséhez és üzembe helyezéséhez. Mindemellett feltételeket szabott az Ukrajna számára rendkívül fontos gáztranzit 2024-et követő meghosszabbításához, ehhez ugyanis – mint fogalmazott – Kijevnek bizonyságot kell tennie arról, hogy képes „konstruktív partnerként” eljárni. Hozzátette, hogy „rendes körülmények között senki sem fog nyomást kifejteni Ukrajnára. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az új tranzitszerződésről szóló tárgyalások kizárólag kereskedelmi természetűek lehetnek.