Fotó: MTI/EPA/Domenic Aquilina
Hirdetés

Steve Alter a kormányszóvivői tájékoztatón kiemelte, hogy a máltai megállapodás nem szerepel a belügyminiszteri tanácskozás napirendjén, így csak informálisan, egy munkaebéd keretében beszélnek róla, és formális döntés nem várható az ügyben.

A szóvivő elmondta, hogy a megállapodás részesei – Németország, Franciaország, Olaszország, Málta – a luxembourgi ülésen ismertetik majd az elképzelést és igyekeznek minél szélesebb körű támogatást szervezni a mechanizmus elindításához. Kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a Horst Seehofer vezette tárca várakozása szerint hány tagállam csatlakozhat. Mint mondta, még tartanak az egyeztetések a miniszteri tanács alatti, előkészítő munkacsoporti szinten.

Azzal kapcsolatban, hogy Horst Seehofer korábban kilátásba helyezte az olasz kikötőkbe szállított emberek 25 százalékának átvételét, elmondta, hogy a csatlakozók pontos száma ismeretének hiányában nincsenek előre rögzített elosztási kvóták. Ugyancsak újságírói kérdésre kiemelte, hogy a tervezett elosztási mechanizmus nem érinti a menekültügyi rendszer keretében befogadandó emberek számáról kötött német koalíciós megállapodást, amely szerint a befogadottak évenkénti száma nem lépheti át 180-220 ezres korridort.

A szóvivő megerősítette, hogy a javaslatban szerepel egy kilépési záradék, amely szerint bármely résztvevő ország egyoldalúan, külön konzultáció nélkül távozhat a mechanizmusból, ha úgy tapasztalja, hogy a rendszer szívó hatást fejt ki, még több embert ösztönöz arra, hogy embercsempészek közreműködésével nekivágjon az EU-ba vezető tengeri útnak.

Szólt arról is, hogy a csatlakozók száma ismeretének hiányában egyelőre azt sem lehet előre jelezni, hogy mikor indulhat be az ideiglenes elosztási mechanizmus.

Német hírmagyarázók a belügyminisztériumi szóvivő állásfoglalásával kapcsolatban megjegyezték, hogy a tárca igyekszik visszafogni a várakozásokat. Rámutattak, hogy Horst Seehofer korábban arról beszélt, akár 12-14 uniós tagország is csatlakozhat a rendszerhez, amelynek működtetése röviddel a luxembourgi tanácskozás után elkezdődhet.

Az Európai Bizottság és az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Finnország közreműködésével szeptemberben kidolgozott német-francia-olasz-máltai javaslat szerint az elosztási mechanizmus fél évre szólna. A Földközi-tengeren felvett – az Európai Unióba a menekültügyi rendszer révén belépni igyekvő – embereket előre rögzített kvóták alapján kellene szétosztani az országok között. Berlin szerint a mechanizmus csupán rendszerré szervezi az utóbbi bő 15 hónapban követett gyakorlatot. Ez idő alatt Németország eseti megállapodások alapján 225 menedékkérőt vett át Olaszországtól.