Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Hirdetés

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint működési tilalom alá vette és feloszlatta a Nordadler (Északi Sas) elnevezésű csoportosulást. A rendelkezés végrehajtására négy tartományban mozgósítottak rendőröket.

A Nordadler az idén már a harmadik szélsőjobboldali szerveződés, amelyet betiltottak Németországban.

A csoport 2017-ben alakult, az ország északi részén tevékenykedett, és hamar magára vonta a hatóságok figyelmét. A szövetségi legfőbb ügyészség irányításával 2018 elején nyomozás indult több tagja ellen szélsőjobboldali terrorszervezet alakításának gyanúja miatt. Házkutatást is tartottak négy gyanúsítottnál, mert arra utaló adatokat tártak fel, hogy a csoport hozzákezdett fegyverek és lőszerek, valamint pokolgép készítésére alkalmas eszközök beszerzéséhez, amelyeket politikai ellenfelek ellen akartak bevetni.

Korábban írtuk

A csoport célja az volt, hogy ismét megerősödjék a nemzetiszocializmus Németországban. Tagjai Adolf Hitler náci diktátor követőinek vallják magukat, azonosulnak a nácizmus antiszemita nézetrendszerével, a nácizmus jelképeit és nyelvezetét használják. Vezetőjük egy nyilvános online fórumon a hallei zsinagóga ellen tavaly októberben végrehajtott – sikertelen – támadást helyeslő nyilatkozatot tett.

A szövetségi belügyminiszter januárban a Combat 18 nevű szerveződést – a Vér és Becsület (Blood and Honour) nevű nagy-britanniai alapítású neonáci csoport katonai szárnyának németországi egységét – tiltotta be, márciusban pedig a birodalmi állampolgárok (Reichsbürger) elnevezésű német mozgalomhoz sorolt, Egyesült német népek és törzsek (Geeinte deutsche Völker und Stämme) nevű egyesületet és osnabrücki központú tagszervezetét (Osnabrücker Landtag).

Horst Seehofer márciusban a szövetségi parlamentben (Bundestag) kijelentette, hogy a szélsőjobboldali terror fenyegetése a legnagyobb veszély Németországban. Mint mondta, szélsőbaloldali veszély is van Németországban, és továbbra is nagy az iszlamista terror veszélye, de az utóbbi időszak fejleményei azt mutatják, hogy „a szélsőjobboldaliság, a szélsőjobboldali terror és az antiszemitizmus fenyegeti leginkább szabadságon alapuló jogállamunkat”, és ezt a veszélyt nem lehet relativizálni, viszonylagossá tenni semmivel.