Fotó: ShutterStock/ApostolisBril
Hirdetés

„Teljesen egyértelművé tettem Putyin számára, hogy ne legyenek félreértések. Ha bármilyen orosz csapatok átkelnek az ukrán határon, az inváziónak minősül” – jelentette ki Biden csütörtökön a Fehér Házban. Mint mondta, egy ilyen katonai beavatkozás Washington szövetségeseivel egyeztetett, súlyos gazdasági következményekkel járna Oroszország számára.

Az elnök mindezzel pontosítani kényszerült az előző napi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, akkor ugyanis arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei között nézeteltérések merülhetnek fel, hogyan reagáljanak Oroszország egy esetleges „kisebb betörésére” Ukrajnába.

Most azt is hangoztatta: Oroszország ismert arról, hogy agresszió céljából fedett katonai műveleteket hajt végre. Ezzel összefüggésben a célterületre beszivárgó, azonosító jelzést nem viselő erők zavarkeltő tevékenységét és a kibertámadásokat emlegette.

„Készen kell állnunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel ezekre is válaszolni tudjunk határozott és egységes módon” – tette hozzá Biden.

Korábban írtuk

Csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is reagált Biden „kisebb betöréssel” kapcsolatos kijelentésére, mondván, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy Oroszország zöld jelzést kapott volna egy lehetséges támadásra Ukrajna ellen. A CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a szövetségesek fokozzák Ukrajnának nyújtott támogatásukat, vizsgálják az Oroszország elleni szankciós lehetőségeket, és további NATO-csapatok telepítését fontolgatják a szövetség keleti szárnyára.

Stoltenberg hozzátette, hogy a moszkvai vezetést egy sor találkozóra hívták meg a politikai rendezés érdekében.