Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky
2021. június 16-án készült kép Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökről a Genfi-tó partján lévő La Grange-villában rendezett csúcstalálkozójukon
Hirdetés

A két elnök telefonbeszélgetése mintegy ötven percig tartott – közölte a Fehér Ház. A beszélgetés idején Joe Biden a Delaware állambeli Wilmingtonban, szűkebb pátriájában tartózkodott, ahová az év végi ünnepekre utazott.

A telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin kezdeményezte. Decemberben ez volt a második telefonos egyeztetés a két vezető között, a magas rangú amerikai és orosz vezetők január 10-re tervezett genfi találkozója előtt.

A Fehér Ház közölte, hogy a beszélgetés keleti idő szerint délután 3 óra 35 perckor (közép-európai idő szerint 21 óra 35-kor) kezdődött és 50 perccel később ért véget. A tárgyalás tartalmáról a felek egyelőre nem tájékoztattak. Mind a Fehér Ház, mind a Kreml azt jelezte, hogy később ad tájékoztatást.

Az előzetes információók szerint a két államfő eszmecserét folytatott a 2015-ös iráni atomalku újraélesztéséről folyó bécsi tárgyalásokról is.

Korábban írtuk