Fotó: ShutterStock.com/Joseph Sohm (archív, szerk.)
Hirdetés

Beszédében a demokrata párti politikus úgy vélekedett, hogy Donald Trump elnök nem tud megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, nem képes javítani a gazdaság helyzetén, „fokozza az ország megosztottságát és a káoszt”. Hozzáfűzte: „ez nem jó az ország számára, csakhogy ez Donald Trumpot nem érdekli, a kampánya is kudarcos”.

Biden egy sor gazdasági javaslatot fogalmazott meg. A többi között még több szövetségi szintű anyagi segítséget ígért a kisvállalkozásoknak, és külön fejlesztési programokat helyezett kilátásába a kisebbségi népcsoportokhoz tartozók tulajdonában lévő vállalatok számára. Ígéretet tett egy kisebbségi kisvállalkozók megsegítését célzó, 30 milliárd dolláros pénzalap létrehozására és a szövetségi szintű minimális órabér emelésére is. Mint fogalmazott, az országot a járvány után újra kell építeni, de jobbá kell tenni annál, mint amilyen volt.

Hangsúlyozta, hogy felül kell vizsgálni a jegybank szerepét ellátó szövetségi tartalékrendszer (Fed) feladatkörét is. Most vázolt elképzelése szerint a Fednek nemcsak általában a foglalkoztatási és árfolyampolitikára kell összpontosítania, hanem konkrét gazdasági lehetőségek és a jólét megteremtésével foglalkoznia kell „a tartós faji egyenlőtlenségekkel” is. Ennek jegyében egy Biden-kormányzat alatt a kormánytól független Fednek „rendszeresen jelentést kell készítenie a gazdaságban tapasztalható faji egyenlőtlenségekről”.

„Ez a mostani választás nemcsak a Donald Trump elleni szavazatról szól, hanem arról is, hogy fel kell nőni a válság megoldásának feladatához, át kell érezni az emberek küzdelmét, bátorságukhoz méltó jövőt kell felépíteni” – hangoztatta a demokraták várható elnökjelöltje. Kiemelte, hogy fontos számára a „strukturális egyenlőtlenségek” felszámolása.

Korábban írtuk