Fotó: ShutterStock.com/Christos S
Hirdetés

Allen szerint a rendezvényt és a hagyományos felvonulást is korlátozott számú résztvevővel fogják megtartani, illetve a lebonyolítást a körülményeknek megfelelően átszabják.

A tervezési bizottság felszólította az embereket, hogy ne utazzanak Washingtonba az elnöki beiktatásra. Az ilyen események ugyanis a múltban százezreket vonzottak.

„Célunk egy olyan beiktatási ceremónia lefolytatása, amely biztonságos az emberek számára, egyben tisztelettel adózik az elnökség nagyszerű hagyományai előtt, és megmutatja a Biden-Harris-kormányzat befogadó, egyenlő és egységes állampolgárságra épülő megújított amerikai jövőképét” – emelte ki Allen.

A bizottság vezetője szerint a beiktatás hasonló lesz a Demokrata Párt nyáron tartott elnökjelölt-állító konvenciójához, amelyen szintén többen csak virtuálisan vettek részt.

Korábban írtuk

A világjárvány szakértők szerint csak súlyosbodni fog a télen.

Az Egyesült Államok a járvány által legerősebben sújtott ország a világon. Eddig több mint 16,5 millió fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma pedig mintegy 300 ezer.

Joe Biden bejelentette, hogy elnöksége első száz napjában százmillió amerikai állampolgárt akar beoltatni a koronavírus ellen.

Az elektori kollégiumban hétfőn 306-232 arányban voksoltak Joe Biden demokrata politikusra, megerősítve ezzel a november 3-i választás eredményét. Ennek ellenére nem világos, hogy a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, aki eddig nem ismerte el választási vereségét és több államban is pert indított a választási eredmények megváltoztatására, részt fog-e venni Biden beiktatásán vagy találkozik-e vele a Fehér Házban, ahogy azt a hagyományok megkövetelik.