Fotó: shutterstock, készítette Matthias Wehnert
Hirdetés

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, aki Szászországban éppen választási kampányban vesz részt, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében tárgyalt Putyinnal.

„Miniszterelnök úr, van önnek külpolitikai tanácsadója? Ha igen, azonnal mentse fel!” – tanácsolta Kretschmernek Wolfgang Ischinger, a müncheni Biztonsági Konferencia elnöke szombati Twitter-bejegyzésében. A külügyminisztérium tudna megfelelő szakértőt közvetíteni neki – írta, hozzátéve: Kretschmernek jó tanácsra van szüksége, különben saját magának és a német külpolitikai érdekeknek is árt.

Kretschmer és Putyin találkozóján részt vett Peter Altmaier (CDU) szövetségi gazdasági miniszter és a szociáldemokrata párti (SPD) Manuela Schwesig, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi miniszterelnöke is.

„Oroszország stratégiai szempontból fontos partner, és a jobb kapcsolatokhoz szükségünk van a szankciók beszüntetésére” – nyilatkozott a találkozó után Kretschmer. Altmaier viszont ezzel ellenkező véleményt fogalmazott meg. „A szövetségi kormány ismételten világossá tette, hogy a szankciók addig maradnak érvényben, ameddig elrendelésük okai meg nem szűnnek” – mondta.

Michael Roth, a német külügyminisztérium Európa-ügyi államminisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy a szankciók megszüntetése esetén az EU és Németország között „külpolitikai szakadás” keletkezne. Nincsenek német szankciók, csak nemzetköziek – mondta. „Mindenekelőtt a Krím bekebelezésének kell véget vetni, és békét kell teremteni a Donyec-medencében” – hangsúlyozta Roth.