Fotó: ShutterStock/lev radin
Hirdetés

A menedékkérők kényszerű átszállításához vezet a szabályozás, amennyiben valóban hatályba lép – hangsúlyozta Grandi. Úgy fogalmazott, hogy Dánia ezzel szembefordul a nemzetközi jog alapján fennálló kötelezettségeivel.

Kijelentette, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) határozottan elutasítja a menedéknyújtásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségek teljesítésének elutasítását, vagy azok más államokra történő áthárítását. Az UNHCR már a törvénytervezet elfogadása előtt bírálta Dánia elképzeléseit a partnerországokban létesítendő központokról, ahol a királyság területére érkező menedékkérőket helyeznék el menedékkérelmük elbírálásának idejére.

 A törvény értelmében még a dán hatóságok által hivatalosan menekültnek nyilvánítottak sem számíthatnak letelepedésre az országban. A tervek szerint ugyanis a partnerországban maradnának, vagy egy másik országban működő ENSZ-menekülttáborba szállítanák őket.

Dániának eddig még nem sikerült megállapodnia a menedékkérők külföldi elhelyezéséről, de több potenciális partnerországgal is tárgyalásokat folytat.

Korábban írtuk

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felelőtlen és hosszú távon fenntarthatatlan megoldásként jellemezte a dán törvényt. Figyelmeztetett arra is, hogy az versengést indíthat be a szabályozást követni igyekvő uniós tagállamok között.

Grandi hangsúlyozta, hogy az UNHCR továbbra is együttműködik Dániával, ugyanakkor szakértői segítséget, továbbá „pragmatikus alternatívákat” ajánlott.

 A dán kormánynak korábban is voltak hasonló elképzelései, azok azonban nem realázálódtak.