Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Paivi Rasanen volt finn belügyminiszter, kereszténydemokrata politikus azután került a támadások kereszttüzébe, hogy a Helsinki Pride előtt megosztotta az apostol rómaiakhoz írt levelének néhány versét. A politikus ezzel a finn evangélikus egyházat próbálta meg emlékeztetni a tanításra, mivel a Pride-hoz papok is csatlakoztak. A jogvédők azonban rácsaptak az ügyre, a rendőrség nyomozást indított, az ügyészség végül vádat is emelt a politikus ellen.

Paivi Rasanen a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.

– Hivatalosan is vádat emeltek ön ellen gyűlölet bűncselekmény miatt. Mik voltak az első érzései, amikor értesült a finn főügyész bejelentéséről?

– Be kell vallanom, hogy valószerűtlen érzés, elképesztő dolog, hogy bűncselekménnyel vádoljanak meg egy bibliai tanítás miatt. Ráadásul egy olyan országban, amely mély gyökerekkel rendelkezik a szólás- és vallásszabadság terén. Azt el kell mondanom, teljes mértékben visszautasítom, hogy bűncselekményt követtem volna el egy kisebbségi csoport ellen. A rendőrségi kihallgatásokat követően a főügyésznek több mint fél éve volt arra, hogy átnézze a zárónyilatkozatomat, és az előzetes nyomozati jelentést. Az a döntése, hogy három rendbeli bűncselekményben emel vádat, sokkolt engem. Erre nem számítottam, habár tisztában voltam azzal, hogy lehetséges. A főügyésznek az említett idő rendelkezésére állt, hogy jól megfontolja a kérdést, és végül arra jutott, hogy megérdemlem a büntetést, legyen az pénzbírság vagy akár börtönbüntetés, merthogy „fenyegettem, megsértettem és rágalmaztam a homoszexuálisokat”. Bennem még csak fel sem merült, hogy egy – a kereszténység talaján álló vélemény – sértő lehet bármilyen tekintetben.

Korábban írtuk

– A nyílt vita fontos, viszont, ha valakinek a véleményére rányomják a címkét, hogy kirekesztő vagy rasszista, akkor az már önmagában egy akadály a nyitott vita előtt.

– Igaza van. A számos rendőrségi kihallgatásom egyikén, megkérdeztek, hogy hajlandó lennék-e eltávolítani az internetes oldalamról nyomozás tárgyául szolgáló szövegeket két héten belül. A főügyész nyilvánosan kijelentette, hogy amennyiben visszavonnám a saját szövegemet, azt számításba venné az ügy mérlegelésekor. Azt válaszoltam, hogy nem, nem fogom eltávolítani a kérdéses szöveget, és kitartok a szavam mellett most és a jövőben is. Azt hozzátenném még, hogy itt sokkal komolyabb dologról van szó, mint pénzbírságról, vagy börtönről, ez a cenzúra megköveteléséről szól, hiszen ezt jelentené, ha elrendelik egy bejegyzésem eltávolítását, vagy letiltanak egy közleményt.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják a hirado.hu oldalán, ahol a beszélgetést is meghallgathatják.