2014 óta a tadzsi támaszpontot főleg az iraki katonák kiképzésére használta a Washington vezette katonai szövetség, amelynek mintegy kétezer katonája teljesített szolgálatot a bázison.

Hirdetés

Jelenleg hozzávetőleg ötezer amerikai katona állomásozik Irakban. Az iraki parlament a külföldi csapatok kivonását követeli. Más erők, így a szunnita pártok és a kurdok ugyanakkor azt szeretnék elérni, hogy az amerikai csapatok az országban maradjanak, ugyanis a szomszédos Irán még nagyobb befolyásszerzésétől tartanak.

Több mint két évvel az Iszlám Állam felett aratott katonai győzelmet követően az iraki hadsereg még mindig amerikai segítségre szorul a dzsihadisták elleni küzdelemben.

Donald Trump amerikai elnök nemrég arról biztosította Musztafa al-Kadzimi iraki miniszterelnököt, hogy az Egyesült Államok három éven belül kivonja csapatait a közel-keleti országból.

Korábban írtuk