Bizalmat kapott a Mateusz Morawiecki vezette kabinet a lengyel szejmben kedd éjjel, a szavazást megelőző vitában az ellenzéki képviselők látszatváltozásnak nevezték a Beata Szydlo lemondását követő miniszterelnök-váltást, a kormánypárt pedig a januárban esedékes mélyreható kormányátalakítást jelentett be. 

Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak


Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak

A 460 fős parlamentben 243 képviselő szavazott a Morawiecki vezette kormányra. 25-en nem voltak jelen, 192-en nemmel szavaztak, senki sem tartózkodott. A konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) a szejmben a kormány jóváhagyásához szükséges abszolút többséget biztosító 237 mandátummal rendelkezik.
    
Ryszard Terlecki, a PiS soraiból megválasztott alsóházi alelnök megerősítette a korábbi bejelentéseket, miszerint a Morawiecki vezette kabinet összetétele januárban megváltozik, és a gazdaság fejlesztésére összpontosul. 
    
A fő ellenzéki párt, a jobbközép Polgári Platform frakcióvezetője, Slawomir Neumann viszont leszögezte: „nem dől be a látszólagos új nyitásnak”, Morawiecki „európaiságának vagy liberalizmusának”, hiszen az új kormányfő a PiS elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel együtt már két év óta „alattomos diktatúrát” vezet be.
    
Tekintélyelvűséggel vádolta a kormánypártot a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, az ellenzéki jobboldali Kukiz’ 15 vezetője is, kifogásolva többek között, hogy a PiS a választási törvény módosításával önkormányzati szinten a Kukiz’ 15 által kulcsfontosságúnak tekintett egyéni választókerületek megszüntetésére készül.
    
A liberális Modern (Nowoczesna) elnöke, Katarzyna Lubnauer „általánosnak és zavarosnak” minősítette a kormányfői programbeszédet, úgy találva: Morawieckinek nincs Lengyelország-víziója.
    
A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz szerint az új kormány nem szolgálja a nemzeti egységet, Morawiecki személyében a kormánypárt „álarcot ölt”, mely „elfedné, hogy beteg a gyűlölettől”.
    
Morawiecki képviselői kérdésekre válaszolva részletezte a programbeszédben felrajzolt gazdaságpolitikai koncepcióját. Kitért a lengyelországi politikai vita élességére, azzal összefüggésben is, hogy előző éjjel ismeretlen tettesek felgyújtották a kormányfői hivatal államtitkára, Beata Kempa vidéki képviselői irodáját. Morawiecki a kedélyek csillapítására szólított fel, aláhúzva: szeretné, hogy kormánya „az összes lengyelé” legyen.
    
Közvetlenül a bizalmi szavazás előtt az összes képviselő egyperces csenddel tisztelegett az 1981-es lengyelországi hadiállapot áldozatainak emléke előtt. A hadiállapot bevezetésének 36. évfordulója szerdára esik.
    
Az alsóházi vitával egy időben a szenátus az ellenzék és az Európai Bizottság által bírált bírósági törvényekről tárgyalt. A jogszabályok ellen több száz ember tüntetett a parlament előtt. Egy rendőr megsérült, amikor a tiltakozók ránehezedtek a parlament előtt álló védőkorlátra.

(MTI)