Helen Clark korábbi új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson Sirleaf volt libériai elnök beleegyezett, hogy vezessék a bizottságot, és kiválasszák tagjait – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója a 194 tagállam képviselőinek virtuális találkozóján.

„Eljött az önvizsgálat ideje” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tagállamok májusban egyhangúlag vizsgálatra szólítottak fel a világjárvány kezeléséről.

„Ez nem olyan tucatjelentés, amely bekerül egy dobozba, az meg a polc tetejére, hogy porosodjon. Ezt a vizsgálatot komolyan vesszük” – mondta, és bejelentette egyúttal, hogy novemberben terjeszti elő a jelentést a bizottság a tagállamok egészségügyi minisztereinek éves találkozóján.

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/Michel Passet

A bizottság megalakításának bejelentése előtt két nappal Donald Trump amerikai elnök hivatalosan közölte, hogy az Egyesült Államok kilép a szervezetből egy éven belül. Trump előzőleg már jó ideje hevesen ostorozta a WHO-t azzal vádolva, hogy „Kína-központú”.

A világon eddig már több mint 12 millióan fertőződtek meg bizonyítottan a koronavírustól, és csaknem 550 ezren haltak meg a ragály miatt.

Korábban írtuk