Az IgG antitestek mennyisége 30-40-szer volt nagyobb azoknál az embereknél, akik az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcinája után a Pfizer/BioNTech oltását kapták, szemben a kontrollcsoporttal, amely tagjainak csak egy adag AstraZeneca-oltást adtak be.

Hirdetés

A spanyol III. Károly Orvostudományi Intézet kutatói által készített, Combivacs elnevezésű kutatás előzetes eredményeit kedden mutatták be. A semlegesítő antitestek mennyisége hétszeresére nőtt a Pfizer-dózis után, ami jelentősen nagyobb, mint a második AstraZeneca-vakcina beadása utáni duplázódás.

Mintegy 670, 18 és 59 év közötti önkéntest toboroztak, akik már megkapták az első AstraZeneca-adagjukat, valamint körülbelül 450 olyat, akik egy dózist vettek fel a Pfizerből.

A résztvevőknek csak 1,7 százaléka számolt be komolyabb mellékhatásokról, amelyek fejfájást, izomfájdalmat és általános rossz közérzetet jelentettek – mondta el Magdalena Campins, a kutatás egyik vezetője. „Ezek nem olyan tünetek, amelyeket súlyosnak tekinthetnénk” – összegezte a tapasztalatokat.

Korábban írtuk

Egy korábbi angol tanulmány előzetes eredményei azt mutatták, hogy akik először Pfizert, majd AstraZenecát kaptak, valamint akik ugyanezeket, de fordított sorrendben, valamivel nagyobb valószínűséggel számoltak be enyhe vagy közepes tünetekről – köztük fejfájásról és hidegrázásról -, mintha ugyanabból a vakcinából kapták volna mindkét dózist.

Az immunválaszról szóló adatok a következő hónapokban várhatók. A spanyol vizsgálatot azért indították, hogy megtudják, mi lehet a legjobb eljárás, miután az AstraZeneca vakcinájának felhasználását a 60 év felettiekre korlátozták a fiatalabb embereknél felmerülő igen ritka mellékhatás, a vérrögképződés miatt. A korlátozás miatt bizonytalanság alakult ki, hogy azok a fiatalabbak, akik már kaptak egy dózis AstraZenecát, felvehetnek-e még egy adag oltást egyáltalán.

„A mai eredmények alapján támogatható az első AstraZenecát kapó emberek második oltása, de a döntés nem a kutatókon áll” – közölte Jesus Antonio Frias, a III. Károly Intézet klinikaigazgatója.