Fotó: shutterstock, archív. Készítette: Alexandros Michailidis
Hirdetés

Ursula von der Leyen a fórumot megnyitó beszédében azt mondta: mivel az térségnek nincsenek belső határai, ezért a külső határok fokozott ellenőrzésére van szükség, amely az uniós és az unión kívüli országok állampolgáraira egyaránt vonatkozna. Fontosak – tette hozzá – az olyan jó uniós gyakorlatok, amelyek elősegítik az EU-ba illegálisan érkezők kiszűrését.

Rámutatott továbbá, hogy nemcsak a külső határokon kell fokozottabban ellenőrizni, de a schengeni térségen belül is garantálni kell az állampolgárok biztonságát, amelyhez a tagállami rendőrségek és az Europol, az unió bűnüldöző hatóságának szoros együttműködésére van szükség. Szerinte a schengeni térség közös politikai irányítására van szükség, és ennek előmozdítása érdekében a bizottság jövő év májusában terjeszt elő startágiát.

Kiemelte azonban, hogy közös irányítás során a belső határellenőrzés visszaállítása csakis a legrosszabb esetben merülhet fel. „A belső határok nélküli EU elengedhetetlen gazdaságunk és életmódunk szempontjából” – hangsúlyozta.

Hozzátette: a schengeni övezeteben mintegy 420 millió polgár él, többmillió ember talál munkát európaszerte, akik határokon átnyúló kapcsolatokat és európai családokat hoztak létre. Míg 2006 és 2014 között csupán 35, addig 2015 óta mintegy 205 alkalommal kellett a belső határellenőrzést visszaállítani.

Korábban írtuk

„A schengeni térséget érő kihívások ma már nem ugyanazok, mint pár évtizede. Előre fel kell készülni, hogy leküzdjük őket, úgy hogy eközben nem mondunk le az övezet nyújtotta előnyökről” – nyomatékosította.