Blinken emellett feszültségcsökkentésre szólította fel Kínát, amely Pelosi érkezése nyomán nagyszabású hadgyakorlatot indított a Tajvani-szorosnál, a manőver során kínai rakéták csapódtak a tengerbe a Japán különleges gazdasági övezetéhez tartozó területen is.

Hirdetés

A manőverrel kapcsolatban a tárcavezető leszögezte: semmi nem indokolja a kínai hadsereg lépését, hozzátéve, hogy Washington „erős szolidaritást vállal” Tokióval. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „nem provokál feszültséget”, ám továbbra is támogatja térségbeli szövetségeseit: „ott repülünk, hajózunk és működünk, ahol a nemzetközi jog erre lehetőséget ad” – fogalmazott.

Az Egyesült Államok szabad és nyitott indiai csendes-óceáni térségre vonatkozó céljaival kapcsolatban azt mondta, reméli, a vállaláshoz a jövőben további országok csatlakoznak majd.

„Nem szeretnénk viszont, hogy egyes országok, köztük Kína vagy Oroszország, veszélyeztesse a nemzetközi békét és stabilitást” – jelentette ki.

Phnompenben a tárcavezető kitért továbbá a jövőre tartandó kambodzsai választásokra is, és reményét fejezte ki, hogy a voksolás szabad és átlátható lesz, kiállt a kambodzsai többpártrendszer mellett, valamint elmondta, hogy látogatása során a délkelet-ázsiai ország ellenzéki vezetőivel is egyeztet.

Korábban írtuk