Fotó: Shutterstock/John Gomez
Illusztráció
Hirdetés

A Breitbart exkluzív vasárnapi videójában látható, amint több száz aktivista kiáltja a híres „Allahu Akbar” kifejezést, ami nem mást jelent durva fordításban, mint hogy Allah a legnagyobb (a te istenednél). Emellett elhangzik a felvételen az „igazságot Jemennek”, valamint olyan tipikus BLM-rigmusok is, mint az „Anglia sem ártatlan”.

A demonstráció egyik felszólalója egy fehér férfi aktivista volt – aki szerint sose fogja igazán megérteni a feketék helyzetét, mivel nem színesbőrű testbe született –, kijelentette, hogy a Földön lévő betegségek miatt nem más a felelős, mint a kapitalista rendszer, amely képtelen észrevenni, hogy egy véges energiaforrású bolygót igyekszik teljesen kizsigerelni, mivel őket csak a profit motiválja. Az aktivista a koronavírus miatt kialakult gazdasági krízisre is figyelmeztetett, szerinte az elkövetkezendő hat hónapban Anglia lakosságának 50 százaléka el fogja veszíteni a munkahelyét, és amikor ez megtörténik, hatalmas társadalmi változásokkal kell majd számolni.

Egy másik, hasonlóan képzett tüntető az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát nevezte meg fő bűnforrásnak, mivel az a „fehér kapitalista rabszolgatartók” produktuma, aminek egyetlen célja a feketéket nyomorba döntése.

„Amíg feketék halnak meg az utcákon, amíg éheznek Jemenben és megszállják Palesztinát, addig nem létezhet a világon demokrácia. Nem létezik Angliában sem, mert itt többet ér a kapitalista érdek, mint a közösség érdeke”

– mondta.

Egy korábbi, szintén Londonban zajló BLM-tüntetésen egy fiatal, magát kevert etnikumúnak nevező nő azon háborodott föl, hogy attól még, mert néhány fehér közösen vállal gyereket feketékkel, az nem azt jelenti, hogy ettől még ne lennének rasszisták:

„Amúgy ti, akik kevert etnikumú gyereket szeretnétek, remélem, tisztában vagytok azzal, hogy ettől nem lesztek automatikusan antirasszisták. Inkább pont hogy fordítva”

– mondta.

Az nem egészen világos, hogy ezt mégis miből vezette le a hölgy, milyen gondolatmenet alapján, de egyértelműen kitűnik ebből a beszédből is, hogy a Black Lives Matter aktivistái szerint a fehér ember eredendően csak is rasszista lehet, akit még „az sem menthet fel bűnei alól”, ha fekete párjával gyermeket vállal.

Itt azonban nem ért véget a gondolatmenet, így folytatta:

„Elsősorban tárgyiasítotok és bálványozzátok a hozzám hasonlókat, egy kihipózott feketét akartok… mert ez így oké, mert ez trendi. Nos, én nem vagyok a rohadt trendetek.”

A BLM egy korábbi tagja, az azóta a szervezetet messziről kerülő aktivista, Imarn Ayton szerint a mozgalom eredeti célját teljesen eltérítette egy nagyobb marxista csoport. Mint mondta, a BLM legfőbb hibája, hogy nem fedik fel magukat, nem transzparensek. Rabszolga-felszabadítóknak hiszik magukat, akik el akarják tüntetni a börtönöket, tönkretenni a kapitalizmust, és véget vetni a rendvédelemnek.

„Őszintén le vagyok sújtva, rengetegen adtak és adnak a mai napig pénzt a szervezetnek, de ezt nem a fekete közösség segítésére használják, hanem csakis önös érdekeikre, hogy lázadásokat szítsanak, ellehetetlenítsék a rendőrséget és mindez anarchiához vezessen.”

Korábban írtuk