Vondra, aki nagy futballrajongó, és a prágai Slavia csapatának elkötelezett szurkolója, szerda este a dán Midtjylland és a Slavia európai kupa mérkőzésen a szlovén bíró által megítélt, majd megismételtetett, vitatott büntető után azt írta a Twitteren: „A szlovének képesek arra, hogy oportunista disznók legyenek.”

Hirdetés

Damir Skomina szlovén bíró néhány perccel a mérkőzés vége előtt, a Slavia továbbjutását biztosító 1:1-es állásnál büntetőt ítélt meg a hazaiak számára. A tizenegyest a Slavia kapusa hárította. Skomina ekkor a videóbíróhoz fordult, majd rá hivatkozva megismételtette a büntetőt, amelyet ezúttal a dánok már értékesítettek. A Slavia tiltakozott majd összeomlott, és a 4:1-es végeredmény a Midtjylland továbbjutását jelentette.

„Reméljük, hogy a feleslegesen gyűlölködő szavaiért bocsánatot fog kérni, hogy megmentse az önök büszke polgártársai becsületét, akik megérdemelnék, hogy öntől rendesebb ember képviselje őket” az EP-ben – olvasható a felszólításban, amelyet az össze szlovén EP-képviselő aláírt.

Alexandr Vondra a szlovén képviselőknek megüzente: a jövő héten Brüsszelben mindent megmagyaráz nekik. „Megértem ha azt követelik, hogy a futballrajongó szívét el kell választani a diplomáciában és a nemzetközi kapcsolatokban szükséges értelemtől” – mondta a politikus a Právonak.

Korábban írtuk

A polgári demokrata (ODS) európai képviselő szavait cseh politikusok is bírálták és elítélték. „Egyetlen nemzet sem érdemli meg, hogy ilyen durva és általánosító módon ítéljék el” – jelentette ki Miroslav Kalousek, az ellenzéki TOP 09 képviselőházi frakcióvezetője.

„Ha valaki azt mondaná, hogy az ODS tagjai idegengyűlölő idióták, az bizonyára önt is felháborítaná. Ne állítson tehát a szlovénekről olyasmit, ami önnek sem tetszene. Ha ezt betartjuk, jobb lesz a világ” – üzente meg Vondrának Mikulás Peksa, az Európai Parlament cseh kalózpárti képviselője.