A török állami rádió és televízió (TRT) elnöke, Ibrahim Eren bejelentette, nem valószínű, hogy országuk részt vesz jövőre rendezendő Eurovíziós Dalfesztiválon, mivel azon több LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális) előadó is fellép.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Törökország 2012 óta nem vesz részt a versenyben.

„Közszolgálati adóként nem közvetíthetünk este 9 órakor – amikor még gyerekek is láthatják – élőben egy olyan eseményt, ahol egy szakállas-szoknyás osztrák azt állítja magáról, nincs neme és azt mondja, ‘Férfi is vagyok, nő is vagyok egyben’” – nyilatkozta Eren.

Törökország visszatérne a fesztiválra, amennyiben annak „mentalitásbéli zavarodottságát kijavítják”.

Eren szavai nagy felháborodást keltettek a Nagy-Britanniában élő törökök körében. 

„2015-ben először betiltották a melegfelvonulást, aztán az ankarai filmfesztivált, most meg az Eurovíziót” – nyilatkozta felháborodottan a Reuters hírügynökségnek Musa Igrek Londonban élő újságíró.

Az Eurovíziós Dalfesztivál első transzemű nyertese Dana International volt, még 1998-ban.