Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A felvonuláson jelen volt Mel C énekesnő is, a brit Spice Girls popegyüttes tagja is.

Az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) tagjai a Stonewall Inn nevű, New York-i melegbárban 1969-ben történt rendőri razziára és az azt követő, hónapokig tartó zavargásokra emlékeztek meg, amely eseményt a melegjogi mozgalom kezdetének tekintik.

A São Pauló-i az egyik legnagyobb melegfelvonulás a világon.

Bolsonaro elnök ismételten lekezelően nyilatkozott a homoszexuálisokról. Egy alkalommal arról beszélt, hogy inkább veszítené el a fiát egy közlekedési balesetben, mintsem, hogy a gyermeke meleg legyen. A dpa német hírügynökség szerint egyik interjújában „büszke homofóbnak” nevezte magát. „Ha látom, hogy két férfi csókolózik az utcán, megverem őket” – hangoztatta akkor.

Melegjogi aktivisták attól tartanak, hogy Bolsonaro kijelentései fokozhatják a homoszexuálisok elleni erőszakot Brazíliában.