A környező utcákat lezárták, miközben a rendőrség egy gyanúsítottal tárgyalt, aki fekete kisteherautóval – a rendőrségi közlemény szerint – „a Kongresszusi Könyvtár előtti járdára hajtott”. Thomas Manger, a capitoliumi rendőrség főkapitánya csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „a teherautó sofőrje a helyszínen intézkedő tisztnek azt mondta: bomba van nála. A rendőrtiszt beszámolója szerint egy gyutacs volt a férfi kezében”.

Hirdetés

Manger elmondása szerint azonnal kiürítették a közeli épületeket. Bár a képviselőház és a szenátus tagjai jelenleg a nyári szabadságukat töltik, a rendőrfőkapitány elmondta, hogy „a helyszín közelében lévő épületekben továbbra is dolgoznak emberek.”

A gyanúsítottról csak annyit árult el a rendőrség, hogy egy férfiról van szó, de nem hozta nyilvánosságra sem a kilétét, sem a feltételezett indítékát. „Nem sok mindent tudunk. Van egy lehetséges nevünk, a gyanúsított személyazonossága, de jelenleg nincs sok információnk róla” – fogalmazott Manger, aki hozzátette, hogy jelenleg is tárgyalnak a férfival. „A tárgyalók keményen dolgoznak, hogy békés megoldást találjanak az esetre” – mondta a főkapitány.

A hatóságoktól származó hírügynökségi információk szerint egyelőre nem erősítették meg, hogy találtak robbanóanyagot a helyszínen.

Korábban írtuk

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Washington DC-ben található irodája a Twitteren közölte, hogy fővárosi egységük, a capitoliumi rendőrséggel és más partnereikkel közösen reagálnak a Kongresszusi Könyvtár közelében történt esetre.