Bombafenyegetés miatt kiürítettek tizenöt bevásárlóközpontot szerdán az orosz fővárosban, de minden riasztás vaklármának bizonyult, és orosz források szerint Ukrajnából érkezett.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A RIA Novosztyi hírügynökség a helyi katasztrófavédelemre hivatkozva azt írta, hogy külföldi hívásokról érkezett a bejelentés a szóban forgó helyeken elhelyezett pokolgépekről. Az épületeket lezárták, tűzszerészek vizsgálták át őket, de nem találtak semmit.

A TASZSZ hírügynökség igazságügyi forrásokból úgy értesült, hogy egymásután érkeztek a bejelentéseket, mind ugyanarról az Ukrajnában regisztrált telefonszámról. Az előzetes információk szerint huliganizmusról van szó, és az orosz hatóságok próbálják azonosítani a betelefonálót.

Korábbi híradásokban az szerepelt, hogy 12 bevásárlóközpontot és egy pályaudvart, a Kijevit érintett a rendkívüli intézkedés. Később a hírek úgy módosultak, hogy 15 üzletközpontot zártak be, míg a Kijevi pályaudvarral kapcsolatos kiürítést az állami vasúttársaságnál cáfolták.

Tavaly és a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság alatt rengeteg ilyen hívás érkezett a hatóságokhoz, de mind hamisnak bizonyultak. A TASZSZ ismertetése szerint tavaly szeptember és december között négyezer objektum vált „telefonterroristák” célpontjává, és több mint 2,6 millió embert kellett evakuálni oroszországi városokban.