Fotó: MTI/EPA/GETTY IMAGES/Duncan McGlynn
Hirdetés

A szerda óta hivatalban lévő politikus, aki kormányfőként először látogatott az uniós tagságot pártoló Skóciába, sürgette az Európai Unió vezetőit, hogy változtassanak álláspontjukon, és tárgyalják újra a Brexit-megállapodást. Mint mondta, bízik abban, hogy az Egyesült Királyság EU-tagsága rendezett módon szűnik meg, de helyesnek nevezte, hogy a kormány fokozza az előkészületeket a megállapodás nélküli kiválásra.

Skóciai programjában két fontos találkozó is szerepelt, az egyik Ruth Davidsonnal, a kormányzó Konzervatív Párt skóciai vezetőjével, a másik a Skót Nemzeti Pártot vezető Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel. Mindketten határozottan ellenzik a megállapodás nélküli Brexitet, amelynek lehetőségét Boris Johnson egyáltalán nem veti el, és nyilatkozataiban mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a brit európai uniós tagság mindenképpen megszűnik október 31-én, akár lesz megállapodás, akár nem.

Ruth Davidson a találkozót követően úgy fogalmazott, konstruktív megbeszélést folytatott a kormányfővel arról, hogy mindent megtesznek a rendezett kiválásért.   

A kormányfő látogatása előtt kijelentette, támogatja Boris Johnson erőfeszítéseit a megállapodás elérésére, de a rendezetlen kiválást nem tudja elfogadni. Emlékeztetett arra, hogy a brit európai uniós tagságról szóló 2016-os népszavazás kampányában – amelyben ő a bennmaradás mellett érvelt – szóba sem került, hogy az Egyesült Királyság esetleg úgy „zuhan ki” az Európai Unióból, hogy nem születik megállapodás a közösséghez fűződő létfontosságú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartásáról.

Ruth Davidson nem támogatta Boris Johnson megválasztását a Konzervatív Párt vezetőjévé. Szakértők szerint a két konzervatív politikus között az elmúlt napokban nőtt a feszültség azáltal, hogy Davidson tanácsát hanyagolva az új kormányfő leváltotta David Mundellt a Skócia ügyeiért felelős tárca éléről, és helyére egy Brexit-párti politikust nevezett ki Alister Jack személyében. Boris Johnson azután a londoni parlamentben helyet foglaló skóciai képviselőket figyelmen kívül hagyva egy angliai körzet képviselőjét tette meg államtitkárrá a Skóciáért felelős minisztériumban.

Nicola Sturgeon Edinburghban fogadta a kormányfőt, akit a skót miniszterelnök rezidenciája előtt összegyűlt tömeg egy része pfujolva várt. Nicola Sturgeon úgy vélekedett, az új brit kormányfő Brexittel kapcsolatos tervei ártanak a gazdaságnak Skóciában, amely a bennmaradás mellett voksolt a három évvel ezelőtti referendumon.

A skót miniszterelnök nyomatékosította, hogy folytatja az országrész függetlenné válásáról szóló második népszavazással kapcsolatos előkészületeket. Skóciában 2014-ben tartottak népszavazást a függetlenné válásról, a többség azonban arra szavazott, hogy Skócia ne szakadjon ki az Egyesült Királyságból.