Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

„Párbeszédet kell folytatnunk az új vezetéssel, bárkik is alkotják azt, végül is megnyerték a háborút, mert a nyugati beavatkozás nem volt sikeres” – jelentette ki hozzáfűzve, hogy a kapcsolatfelvétel nem jelentené a tálib vezetés hivatalos elismerését.

Borrell elmondta továbbá, hogy az EU jelenleg legfőképpen arra összpontosít, hogy garantálja a valamennyi uniós polgár, valamint az EU vagy a tagállamok képviseletében dolgozó helyi személyzet biztonságát és védelmét. „Az unió továbbá, különös figyelmet fordít azokra az afgánokra is, akiknek biztonsága most veszélybe kerülhet, mert együttműködtek a nyugati misszióval. Nem hagyhatjuk sorsukra őket, menedéket kell nekik nyújtani Európában – jelentette ki, hozzátéve hogy az uniós országok eddig csaknem 400 vízumot adtak ki a tagállamokkal együttműködő afgánoknak és családtagjaiknak.

A főképviselő szerint, a nyugati katonai szerepvállalásnak Afganisztánban eredeti célja az volt, hogy harcoljon a 2001 szeptember 11-i terrortámadások elkövetői ellen, akik az országban kaptak menedéket. ”A küldetés ezen része sikeres volt, viszont az cél, hogy modern államot építsünk nem volt az„ – szögezte le. Hozzátette: ”hatalmas mennyiségű forrást fektettünk a misszióba, de ennek ellenére sem sikerült ellenálló afgán nemzetet és hadsereget létrehozni. Borrell arról is beszélt, hogy a nemzetközi közösség hibát követett el, arra vonatkozólag, hogy nem tudta felmérni a nemzetközi alakulatok erejét, így a tálibok nagyon rövid idő alatt elfoglalták majdnem egész Afganisztánt.

A főképviselő bejelentette, hogy az EU felfüggeszti a Afganisztánnak nyújtott fejlesztési támogatásokat, mivel az új vezetés csak akkor juthat hozzá a pénzforrásokhoz ha tiszteletben tartják nemzetközi kötelezettségeiket és az emberi jogokat. A humanitárius segítségnyújtás azonban folytatódni fog, sőt még fokozódhat is, tekintettel a lakóhelyüket elhagyni kényszerült afgánokra, a és a koronavírus-járvány okozta válságra. Az EU a 2021-2024-es időszakban eredetileg 1,2 milliárd eurót szánt a közép-ázsiai ország fejlesztési támogatására.

Korábban írtuk