Katonai és emberiesség elleni bűntények miatt tíz év börtönbüntetésre ítélte szerdán egy litván bíróság távollétében Dmitrij Jazov marsallt, az utolsó szovjet védelmi minisztert; a három éve kezdődött monstre perben több mint hatvan egykori szovjet politikai és katonai vezető felett ítélkeztek távollétükben.

Képernyőfotó: rt.com

Képernyőfotó: rt.com

A vilniusi kerületi bíróság az 1991 januárjában történt litvániai eseményekkel összefüggésben ítélte el az egyetlen, még életben lévő – 94 éves – szovjet marsallt, aki 1987-1991 között volt védelmi miniszter. Az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért ellene, és azzal vádolta, hogy 160 szovjet katonai és politikai vezetőből álló csoportot szervezett azzal a céllal, hogy megakadályozza Litvánia függetlenedését.

A szovjet vezetés 1991. januárjában a hadsereg különleges egységeinek bevetésével próbált gátat vetni Litvániában az elszakadási törekvéseknek. Január 11-én ejtőernyős kommandósok foglalták el a litván védelmi minisztérium központi épületét, a sajtóházat és a DOSZAAF szovjet félkatonai szervezet központját. A szovjet katonaság 13-án megszállta a litván rádió és televízió székházát, a bevetésben 14 civil meghalt, több mint ezren megsebesültek. A vilniusi parlamentet mintegy százezer ember védelmezte élő pajzsként, a városban több helyen barikádokat emeltek. 

A vérontás és a széles körű nemzetközi tiltakozás miatt január 14-én a páncélosok visszavonultak az utcákról, majd az 1991. február 4-9-i népszavazás eredményeképpen Litvánia független állam lett. A szovjet Államtanács végül 1991. szeptember 6-án ismerte el Litvánia kiválását a Szovjetunióból. 

Litvánia a volt szovjet politikai és katonai vezetőket tette felelőssé a véres eseményekért. Három évvel ezelőtt indítottak pert ellenük, 67 ember ellen emeltek vádat, és többségük felett távollétükben ítélkeztek. Csak ketten ültek a vádlottak padján: Jurij Melj tartalékos ezredes, akit 2014-ben fogtak el Litvániában, ahova Kalinyingrádból érkezett legálisan, illetve Gennagyij Ivanov orosz állampolgársággal rendelkező vilniusi lakos, volt katonatiszt. 

Orosz hírügynökségek szerint a bíróság 12 év szabadságvesztésre ítélte Mihail Golovatov volt KGB-tisztet, Melj hét, Ivanov pedig négy év börtönt kapott. 

Az ítéletek nem jogerősek, ellenük fellebbezést nyújthatnak be.

Alekszandr Udalcov vilniusi orosz nagykövetet és a külképviselet diplomatáit nem engedték be a tárgyalóterembe az ítélethirdetéskor, és nem adtak rá magyarázatot, amit a diplomáciai képviselet közleményében durva provokációnak minősített, emlékeztetve arra, hogy a vádlottak zöme orosz állampolgár.

Litvánia történetében ez volt a legnagyobb per, mind a vádlottak számát, mind pedig a peranyag nagyságát tekintve. Törvényt kellett módosítani ahhoz, hogy ítélkezni lehessen többtucatnyi vádlott ellen távollétében. A nyomozóhatóságok 700 kötetnyi dokumentumot adta át a bíróságnak, a vádirat pedig 13 kötetre rúgott.

Az orosz parlament alsóháza korábban nyilatkozatában politikai indíttatású bíráskodásnak, megtorló igazságszolgáltatásnak és történelemhamisítási kísérletnek nevezte az eljárást.

Eljárásügyi felülvizsgálatot indított a Jazov-per litván bíróival szemben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) – jelentette ki Szvetlana Petrenko, a hatóság szóvivője az orosz médiának szerdán Moszkvában.
Dmitrij Jazov marsallt, a Szovjetunió utolsó védelmi miniszterét szerdán távollétében első fokon tízévi szabadságvesztésre ítélték Vilniusban katonai és emberiesség elleni bűntények elkövetése címén, amiért a szovjet vezetés 1991 januárjában a hadsereg különleges egységeinek bevetésével próbálta megakadályozni Litvánia függetlenné válását. Mihail Golovatov, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) volt tisztje 12 évet kapott a három évig tartó per lezárásaként. Az SZK a verdikteket igazságtalannak értékelte.
Oroszország megtagadta, hogy az ügy kivizsgálásában együttműködjön a litván hatóságokkal, elutasítva egyebek között a Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök-pártfőtitkár kihallgatására vonatkozó kérést is. A háromévi tárgyalási folyamatot lezáró szerdai ítélethirdetésre a litván hatóságok a vilniusi orosz nagykövetség diplomatáit nem engedték be.    
Az 1991. január 13-ra virradó éjjel szovjet páncélozott járművek oszlopa hatolt be Vilniusba. A litván főváros tévétornyánál összeütköztek egymással a katonák és a függetlenségpárti tüntetők. Az incidensben 14-en életüket vesztették, és több mint hatszázan pedig megsérültek.
Jazovot azzal vádolták meg, hogy 160 szovjet katonai és politikai vezetőből álló csoportot szervezett a litván függetlenség kivívásának megakadályozására. A nagyszabású perben a többi hatvanhat – orosz, fehérorosz, illetve ukrán állampolgárságú – vádlottat négytől tizennégy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtották.