Fotó: MTI/EPA/EFE/Sebastiao Moreira
Hirdetés

A koronavírus első brazíliai áldozata, egy 62 éves cukorbeteg, magas vérnyomású férfi. A halálos áldozatok száma tovább nőhet, miután négy gyanús eset hunyt el ugyanabban a kórházban. A 210 millió lakosú latin-amerikai országban legalább 321-en fertőződtek meg a kórokozóval az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

A brazil szövetségi kormány jelezte: az év végéig tartó rendkívüli állapot kihirdetését kezdeményezi a törvényhozásban. Rendkívüli állapot esetén a kormányzat eltérhet az előre lefektetett szigorú fiskális előírásoktól, és több pénzt fordíthat a védekezésre. A kabinet szerint erre a munkahelyek megőrzése és az emberek egészségének megóvása miatt van szükség.

Jair Bolsonaro brazíliai elnök elítélte az elhamarkodott, hisztériás tartományi kormányzati intézkedéseket, amelyek negatív hatással lehetnek a gazdaságra. Az államfő eddig félvállról vette a világjárványt, és nem kerülte a nagyobb tömeget. Bolsonarót kétszer tesztelték a koronavírusra, a második szűrés eredménye is negatív lett. Az elnököt már a múlt héten is megvizsgálták, mert sajtótitkáráról, Fabio Wajngartenről kiderült, hogy fertőzött.

Csaknem hatszáz szökött rabot fogtak el Brazíliában – jelentette be Sao Paulo állam keddi közleményében. A foglyok azt követően menekültek el a mongaguai, tremembei, mirandopolisi és Porto Feliz-i börtönből, hogy megtudták: felfüggesztik kijárási jogaikat az új koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedésként.

A kijárási és látogatási tilalmat azért rendelték el, mert félő volt, hogy az a 34 ezer rab, aki olyan kedvezményben részesül, hogy napközben elhagyhatja a létesítményt, behurcolja a vírust a börtönbe, ahol ez súlyos egészségügyi problémát okozhatna. A fogvatartottak munkába vagy tanulni járhatnak ki az intézményből minden évben öt alkalommal, egy-egy hétre.

A börtönhatóságok elmondták, hogy 586 rabot sikerült elfogni a katonai rendőrség segítségével. Nem tudni, hogy hányan vannak még szökésben. A Ponte nevű emberi jogi weboldal szerint akár 1500-an is elmenekülhettek.

A brazíliai börtönök túlzsúfoltak, és egyre gyakoribbak a tömeges szökések. Az amerikai és a kínai börtönök után a brazíliaiakban vannak a legtöbben rács mögött a World Prison Brief online adatbázis szerint.

Korlátozások Latin-Amerika többi részén is

A koronavírus minden latin-amerikai és térségbeli országban megjelent, kivéve Salvadort, Nicaraguát, Haitit és Belize-t.

Számos ország lezárta határait, és rendkívüli állapotot hirdetett. Chile, Guatemala, Kolumbia és Venezuela is bejelentette, hogy megtiltja a belépést.

Sebastián Pinera chilei elnök bejelentése értelmében a belépési tilalom szerdán lép életbe. A hazaérkező chileieknek pedig 14 napra karanténba kell vonulniuk. Az országban eddig 201 koronavírusos fertőzöttről tudnak.

A térségben először Salvador zárta le határait, ahol még nem találtak fertőzöttet. A múlt hét folyamán aztán Argentína, Peru, Panama és Honduras is megtiltotta a beutazást.

Kedden Iván Duque kolumbiai elnök rendkívüli állapotot hirdetett, és május 30-ig lezárta az ország határait. A venezuelai, 2200 kilométer hosszú határ lezárását már korábban bejelentették. Kolumbiában 65 fertőzött van. Duque egy sajtótájékoztatón azt kérte a 70 évnél idősebbektől, hogy március 20-a és május 31-e között csak a legszükségesebb esetekben hagyják el otthonukat.

A szomszédos Venezuelában 33 koronavírosos megbetegedést regisztráltak. Nicolás Maduro elnöknek és Juan Guaidó ellenzéki vezetőnek eltérő elképzelései vannak arról, hogyan lehetne kordában tartani a vírust. Maduro ötmillió dollárt (csaknem 1,6 milliárd forintot)kért a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) erre a célra. Guaidó szerint a nemzetközi segélyek jelenthetnének megoldást Venezuela szorult helyzetére, és az ENSZ-hez, az Egészségügyi Világszervezethez (WHO), illetve a Pánamerikai Egészségügyi Szervezethez fordult.

Eközben Guatemala bejelentette, hogy nem fogadja többé az Egyesült Államokból kitoloncolt migránsokat, csak a guatemalai állampolgárságú deportáltakat. Ők is csak akkor térhetnek haza, ha kiépítették az egészségügyi ellenőrzésükhöz szükséges rendszert.

A koronavírus világszerte csaknem 200 ezer embert fertőzött meg, a halálos áldozatok száma majdnem eléri a nyolcezret.