Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű intézmény főtitkára nyilatkozatában riasztónak nevezte a varsói kabinet tagjainak napokban tett kijelentéseit.

Hirdetés

A főtitkár leszögezte: kész „konstruktív párbeszéd keretében tisztázni a konvencióval kapcsolatban esetleg felmerülő hibás vagy helytelenül értelmezett gondolatokat”.

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szombaton szorgalmazta, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács isztambuli egyezményét, mert álláspontja szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat.

Ziobro bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó „hivatalos munkálatokat”.

Korábban írtuk

Lengyelország az előző kormány idején, 2012-ben írta alá, majd 2015-ben ratifikálta az egyezményt. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel szabályozások magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek.

A Szolidáris Lengyelország nevű párt tárcavezetője aláhúzta: az isztambuli egyezmény olyan ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal. Kifogásolta, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól.

Az isztambuli egyezmény az első államok feletti eszköz, amelynek célja jogilag kötelező érvényű normák rögzítése a nemi indíttatású erőszakcselekmények megfékezése céljából.

Pénteken mintegy kétezren tüntettek Varsóban a lengyel kormány terve ellen.