Két hete egy szerencsés játékos 1,3 milliárd forintot nyert a hatos lottón. Ennek az összegnek a hatszorosát – belga sajtóértesülések szerint – panamai bankszámlákon, csaknem felét pedig készpénzben találták meg a belga rendőrök a decemberben letartóztatott Eva Kailinál és több, hozzá közel álló személynél – ismerteti a közmédia hírportálja.

Hirdetés

Az összesen több mint másfél millió euró, azaz csaknem 600 millió forintnyi készpénz bőröndökben lapult. A kilónyi pénzkötegeket be is mutatták a nyilvánosságnak – hangzott el az M1 Híradójában.

Gyakran publikáltak fotókat fényzűző életükről

Korábban Kaili és élettársa, a botrányban szintén érintett Francesco Giorgi gyakran publikált fotókat internetes oldalaikon fényűző életükről, tengeri luxusnyaralásaikról. Eva Kaili az egyik képen például a milliárdos brit üzletember, Richard Branson társaságában látható.

Dicsekedett is azzal, milyen gazdag

A korrupt brüsszeli alelnök még dicsekedett is azzal, milyen gazdag – fogalmazott az Origo, miután a V4NA nemzetközi hírügynökség újabb cikket közölt arról, milyen elképesztő ingatlanvagyona van Eva Kailinak, a brüsszeli korrupciós ügy főszereplőjének.

A portál szerint Görögországban, az Athén melletti Psychikóban vásárolt 2019-ben egy luxuslakást 260 ezer euróért. Piaci értéke azonban egy ingatlantanácsadó szerint a 900 ezer eurót is elérheti. Eva Kaili ezt az ingatlant egy másik településen lévő lakás eladása után vásárolta meg, amit – sajtóértesülések szerint – 340 ezer euróért adott el.

Ugyanakkor az adóhivatal csak 214 ezer euróra értékelte annak értékét. A jelentős, több mint 100 ezer eurós különbség kérdéseket vethet fel a korrupciós ügy fényében – jegyezte meg a V4NA. Az Origo kiemelte: közismert pénzmosási technika papíron áron alul megvenni ingatlanokat, majd áron felül eladni, ezzel elrejtve a korrupcióval megszerzett pénzt.

Három másik ingatlant is megvásárolt Kaili

Eva Kaili egyébként még másik három ingatlant is megvásárolt: egy lakást Belgiumban, kettőt pedig Görögországban, Athénban és Szalonikiben.

Egy brüsszeli luxusbörtönbe szállították Kailit

A korábban fényűző életet élő Eva Kaili jelenleg a rácsok mögött tölti mindennapjait. Pontosabban: ugyan börtönben, de rácsok nélkül.

A korrupt politikust ugyanis őrizetbe vétele után rövid időn belül a Metropol szerint egy brüsszeli luxusbörtönbe szállították, ahol az ablakokon nincs rács, a cellákban pedig saját hűtő, televízió, telefon és zuhanykabin is van. Eva Kaili azonban mégis elégedetlen. Sztárügyvédjeivel azt üzente: a fogva tartás körülményei kínzással érnek fel.

Noha Eva Kaili lebukásával robbant ki a brüsszeli korruciós botrány, azóta folyamatosan dől a brüsszeli korrupciós dominó. A már letartóztatott politikusok sorra próbálnak vádalkut kötni. Újabb és újabb neveket említenek, remélve, hogy ők enyhébb büntetést kapnak. Pier Antonio Panzeri, korábbi EP-képviselő után Eva Kaili élettársa, Francesco Giorgi is úgy döntött: vallomást tesz.

Közben egyre nagyobb figyelem irányul számos civil szervezetre, amelyek – sajtóhírek szerint – nyakig benne lehetnek a vesztegetési ügyben. Köztük van Soros György amerikai milliárdos egyik alapítványának a partnerszervezete is.

A teljes cikket a közmédia hírportálján olvashatják.

Korábban írtuk