Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Soltész Miklós Bulgária oszmán uralom alóli felszabadulásának nemzeti ünnepe alkalmából érkezett Szófiába, ahol kedden megbeszélést folytatott Valeri Szimeonovval, a bolgár Nemzetgyűlés alelnökével és Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel.

Az államtitkár felidézte, hogy Bulgária 1878. március 3-án szabadult fel az oszmán-török uralom alól közel 500 év elnyomatás után. Hangsúlyozta: Bulgária ma is Európát védi a határán több száz kilométeren felépített kerítéssel.

Soltész Miklós elmondta, a megbeszélésen szó volt arról, hogy mindkét ország kormánya sokat tesz a magyarországi bolgár közösségért. A bolgár kormány támogatta a budapesti bolgár kulturális központ felújítását és egymillió euróval járul hozzá az épülő bolgár önkormányzati, oktatási központ megépüléséhez, amely egyedülálló lesz a külhoni bolgárság életében.

Az államtitkár kitért arra, hogy a jelenlegi, „nemzetben gondolkodó” bolgár kormány idején megerősödtek a két ország közötti kapcsolatok, és reményét fejezte ki, hogy a kormány az áprilisi bulgáriai parlamenti választások után is folytathatja munkáját.

Korábban írtuk

Soltész Miklós Valeri Szimeonov és Marijana Nikolova meghívására tartózkodik Szófiában, ahol részt vesz a nemzeti ünnep alkalmából a szófiai magyar nagykövetségen rendezett fogadáson, illetve egy emlékmű koszorúzásán.

A delegáció másik tagja, Muszev Dancso, a magyarországi Bolgár Országos Önkormányzat elnöke elmondta: kedd délelőtt a bolgár Nemzetgyűlés épületében átadták Valerij Szimeonovnak a magyarországi bolgár közösség kitüntetését, a Március 3-a díjat.

Elmondta: az elismerést évente ítélik oda a nemzeti ünnepen a magyarországi bolgár közösségért végzett munkáért, általában a magyar közösség egy tagjának. Mint mondta, Valerij Szimeonov az elmúlt négy évben kiemelkedően sokat tett a magyarországi bolgár közösség intézményeinek fejlesztéséért, így például a bolgár művelődési ház felújításáért és az új oktatási központ állami támogatásáért.

Varga Szimeon, a magyar Országgyűlés bolgár nemzetiségi szószólója azt mondta, Valeri Szimeonovnak fontos szerepe volt abban is, hogy a bolgár parlament elfogadta a magyarországi bolgár közösség kezdeményezését, és 2016-ban október 19-ét, Rilai Szent János ünnepnapját a magyar-bolgár barátság napjává nyilvánította.

Megjegyezte: a két ország között az elmúlt 4-5 évben erősebbé vált a kapcsolat, köszönhetően Valeri Szimeonov és Soltész Miklós barátságának, és ez a barátság erősíti a magyarországi bolgár közösséget is.