Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev
A koronavírus-járvány miatt orrukat-szájukat védõ ügyfelek nyomtatványokat töltenek ki egy szófiai munkaügyi hivatal előtt 2020. április 8-án.
Hirdetés

Ez a legmagasabb napi növekedés a járvány kezdete óta a balkáni országban.

A bolgár egészségügyi minisztérium honlapján azt írta, hogy eddig 6102 fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba, s a fertőzöttek között 465 egészségügyi dolgozó van. Az elmúlt 24 órában a kórban meghalt négy ember. A járványban eddig összesen 254-en vesztették életüket.

Kórházban 483 embert kezelnek, 32-öt közülük az intenzív osztályokon. Felgyógyultak a betegségből eddig 3037-en.

A balkáni országban az első koronavírusos eseteket március 8-án észlelték. Március 13-tól elrendelték a rendkívüli állapotot, amelynek hatálya május 14-ig tartott. Azóta rendkívüli járványhelyzet van érvényben, amelyet először június végéig, majd július végéig meghosszabbítottak.

Korábban írtuk

Kötelező a távolságtartás és a szájmaszk viselése a zárt közösségi helyeken.