Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

„Támogatom a legszorosabb kapcsolatok folytatását, továbbfejlesztését” – jelentette ki Čaputová csütörtökön Prágában a Miloš Zeman cseh államfővel tartott közös sajtótájékoztatón.

Zuzana Čaputovát szombaton iktatták be hivatalába, és első külföldi útja a hagyományoknak megfelelően a szomszédos Csehországba vezetett. Szlovákia és Csehország 1918 és 1992 között Csehszlovákia néven közös államot alkottak, ezért hagyomány, hogy az új közméltóságok első külföldi útja a szomszédos fővárosba vezet.

„Az Európai Unióhoz történt csatlakozással a V4-es csoport létezésének értelme nem szűnt meg. Úgy vélem, továbbra is keresni kell a közös (visegrádi) témákat, szorgalmazni kell a közös érdekek érvényesítését, nyilván minden érintett ország szuverenitásának tiszteletben tartása mellett” – jelentette ki a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia együttműködésére vonatkozó kérdésre válaszolva a szlovák államfő.

A cseh-szlovák tárgyalások során „egyetlen konfliktusos téma sem merült fel” – jellemezte a megbeszéléseket Miloš Zeman.

Mindkét politikus megerősítette, hogy Prága és Pozsony egyeztetni kíván a bársonyos forradalom 30. évfordulójának megünneplése kérdésében. A konkrétumokat a két kormány fogja meghatározni.

Zuzana Čaputová délután további vezető cseh politikusokkal és a Csehországban élő szlovák kisebbség képviselőivel találkozik, este pedig ellátogat arra a könnyűzenei koncertre, amelyet a cseh civil szféra szervezett tiszteletére a prágai Kampa szigeten.