Michel a kétnaposra tervezett, csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcs meghívólevelében hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború következményei messze túlmutatnak Európán.

Hirdetés

Szavai szerint Oroszország fegyverként használja az élelmiszerkészleteket, gabonát lop, kikötőket zár le és ukrán mezőgazdasági területeket változtat csatatérré. Ez számos országot érint, különösen Afrikában, ami az éhínség, valamint a politikai és társadalmi instabilitás kockázatát hordozza magában.

A tagállami vezetők megvitatják majd, miként segítsék Ukrajnát gabonaexportja előmozdításában. Ezzel párhuzamosan az EU továbbra is erős humanitárius, katonai, gazdasági és pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának – szögezte le.

Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő tanács elnöke kijelentette: ideje elismerni, hogy Ukrajna, Moldova és Georgia jövője az Európai Unión belül van. „Arra fogom kérni önöket, hogy adjanak tagjelölti státuszt Ukrajnának és Moldovának. Továbbá új lendületet kell adnunk a bővítési folyamatnak, ami azt jelenti, hogy elő kell mozdítanunk a nyugat-balkáni partnereink uniós integrációját” – fogalmazott.

Korábban írtuk

A tanácskozás részleteit ismertetve Charles Michel közölte, a tagállami vezetők stratégiai megbeszélést fognak folytatni arról, hogy miként erősíthetők meg az Európai Unió kapcsolatai a közös érdeklődésre számot tartó kérdések kezelése érdekében. Áttekintik továbbá, miként lehet előmozdítani a politikai párbeszédet és fokozni az európai kontinens biztonságát, stabilitását és jólétét.

Az uniós tanács tájékoztatása szerint a tagállami vezetők emellett megbeszélést folytatnak majd az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat zárójelentésében felvázolt javaslatokról. Mélyreható vitát tartanak az euróövezet országainak vezetőivel, amelynek keretében meghatározzák, hogyan kívánnak előre lépni a bankunió és a tőkepiaci unió terén, valamint Horvátország konvergenciajelentése alapján meg fogják vitatni az euró jövő év elején tervezett horvátországi bevezetését.